~Chapter 6.~

Faith szemszöge:

A telefonom szűnni nem akaró hangos csörgésére ébredek. Nyűgösen a másik oldalamra fordulok és a mellettem lévő párnát a fejemre szorítom. Miért kell nekem folyton telefoncsörgésre ébrednem? Úgy élvezném, ha legalább egyszer az életben a saját biológiai ébresztő órám keltene fel és nem valami rohadt hangos készülék. Mire sikerül feltápászkodnom, a telefon elhallgat. A kezembe veszem és a képernyőjét kétszer megkoppintva rájövök, hogy a tesóm hívott és hogy tíz óra van. Ennyire hiányzom, neki vagy mi van? Sóhajtva visszahívom és öt percen keresztül hallgatom a lecseszését, hogy miért nem vagyok még ott.
- Felöltözök és indulok. Oké? - forgatom meg a szememet.
- Iparkodj! - mondja és leteszi. 
Nagy levegőt véve érintem lábaimat a padlóra és indulok a fürdő felé. A csuklómon lévő hajgumival összefogom a hajamat és a mosdókagyló felé hajolva megmosom az arcomat. A tükörbe nézve elégedetten konstatálom, hogy nincsenek táskák a szemem alatt. Előveszem a fogkefém és a fogkrémem, aztán sietősen mosom meg a fogaimat. Dobok fel egy halvány sminket, majd kiengedem a hajamat és villámgyorsasággal kivasalom. A bénaságom most is meglátszik, ugyanis kétszer égetem le a fülemet mire kész leszek. A szekrényem elé állva kiveszek egy farmer sortot egy crop toppal, magamra kapok egy farmerkabátot, a lábamra pedig egy fehér Adidas cipőt húzok. Az éjjeliszekrényemről elveszem a napszemüvegemet, felhelyezem a megfelelő helyre és a telefonomat a zsebembe csúsztatom. Mindent bezárva magam után a lépcsőházba lépek. Éppen indulnék le a lépcsőn, mikor egy kis fekete dobozra bukkanok, amin majdnem át is esek, amilyen szerencsétlen vagyok. Felkapom, majd lesietek a lépcsőn. A parkolóba érve kettő csipogtatással kinyitom a fekete mini cooperemet, amit az életemnél is jobban szeretek és bepattanok a volán mögé. Az ölembe helyezem a kis dobozt és felnyitom a tetejét. Kiveszem a fölül lévő kézzel írott papírt és olvasni kezdem.

"Drága Faith!
Tudom, hogy ki fogsz akadni, ha megtudod, hogy jártam a lakásodnál, de egyszerűen amióta találkoztunk, nem tudlak kiverni a fejemből. A dobozban található karkötőre remélem, még emlékszel. Akkor adtad nekem, mikor a turnéra mentem. Egészen idáig le sem vettem, mert mikor ránéztem, a te gyönyörű arcod ugrott be. Úgy döntöttem, hogy mivel megtaláltalak, visszaadom ezt neked és remélem, egyszer meghallgatsz. Üdvözlet: Egy balfasz. Xx"

Mikor a levél végére érek, elnevetem magam és a doboz aljára nézek. A karkötő láttán rögtön elérzékenyülök, hisz sokat jelentett és talán még most is sokat jelent számomra. Megrázom a fejemet, visszapakolok mindent a dobozba és a mellettem lévő ülésre dobom. Bekapcsolom a biztonsági övet, benyomom a rádiót és Justin Bieber egyik új számát hallgatva indulok a húsz percre lakó nővérem házához. Ott leparkolok a ház előtt, lezárom az autómat és végig sétálok az ajtóhoz vezető zúzott köves ösvényen. Ki sem kell nyitnom az ajtót, ugyanis az unokahúgom máris előttem terem és az ölembe ugrik.
- Szia, pöttöm! Anya?
- A konyhában van - mutogat az ajtó felé és a nyakamba kapaszkodik.
- Megjötteem! - kiáltom el magam az előszobában. Lerugdosom magamról a cipőmet és a konyhába slattyogok Rosie-val az ölemben.
- Kicsim, hányszor mondtam már, hogy ne csimpaszkodj állandóan Faith-re? - fordul hátra a tűzhelynél tüsténkedő nővérem.
- Szexi a kötényed! - mutatok a meztelennős, ruhát védő anyagra.
- Kössz! Ben-től kaptam.
- Hol van az urad?
- Dolgozik fent az irodájában - mutat idézőjelet a kezeivel az iroda szóra utalva.
- Hagyd már kibontakozni! Ő komoly mérnök ember!
- Ja, csak momentán annyi munkát vállalt el, hogy ki se dugja az orrát abból a rohadt szobából..
- Anya, dobj be a perselybe ötven pennyt! - szólal meg a még mindig rajtam csüngő kislány és végre lekéredzkedik az ölemből.
- Oké kicsim, majd dobok! - mosolyodik el.
- Én inkább lakatot teszek a számra! Ötven penny?
- Ahha...az apja egy egész bankot hagyott már abban a perselyben, főleg mikor focit nézett - nevet fel.

Az egyik bárszékhez sétálok és felülök rá.
- Harry ismét felbukkant - sóhajtom és a nadrágomból kilógó cérnaszállal kezdek játszani.
- Mit csinált?
- Hagyott egy dobozt az ajtóm előtt. Benne volt egy levél és az a karkötő, amit a turnéjuk kezdetén adtam neki oda. Idáig hordta...
- Na, jó...engem nem érdekel mekkora világsztár, meg hány őr vigyáz rá éppen... Megölöm..
- Mit csináljak most?
Sóhajt, majd elzárja a tűzhelyet és felül mellém.
- Ha ennyire nyomul, hallgasd meg. Veszélyes, mert újra magába fog bolondítani, ismerlek már...de addig nem hagy békén.
- Félek a csalódástól.
- Mindenki fél drágám.. - simogatja meg a hátamat.
- Faith! A múltkor megígérted, hogy elviszel fagyizni! - ugrál ide Rosie vidáman és nagy barna boci szemeivel felnéz rám.
- Legyen - mosolyodom el, majd leugrok a bárszékről.
- Vigyázzatok magatokra és egy gombócnál nincs több, kishölgy - fenyíti be a kislányt Alice.
- Oké - szökdel a cipőjéhez és leülve felhúzza azt.
- Egyedül fel tudja húzni? - nézek döbbenten a nővéremre.
- Zseni ez a gyerek - tárja szét a karjait.
- A mi vérünk! - nevetem el magam és Rosie-hoz sétálok én is felhúzni a lábbelimet.
- Kész vagyok! - pattan fel és kiront az ajtón.
- Azért megvárhatsz! - kiáltok utána, mire megtorpan, és felém fordul.
- Sokat kell várni rád! - forgatja meg a szemeit.
- Le se tagadhatnád, hogy az unokahúgom vagy - nevetek fel és utána eredek.

A kedvenc fagyizónkhoz érve megpillantom a pult mögött az egyik gyerekkori barátnőmet. Rosie gyorsabban kezd húzni és mikor odaérünk, nagy mosollyal üdvözli Aprilt.
- Szia!
- Sziasztok! Faith? Úristen, de rég nem láttalak már! - tátja el a száját és a pultot megkerülve a nyakamba borul. Mosolyogva visszaölelem és megsimogatom a hátát.
- Azóta nem láttalak, mióta...
- Tudom - vágok a szavába gyorsan, mert ha kimondja a nevét, rögtön elgyengülök.
- Khm..mit kértek? - sétál vissza a pult mögé és a hajába túr.
- Csokisat! - ugrik fel Rosie mire elnevetjük magunkat.
- És te? - néz rám.
- Zöldalmásat - jelentem ki és emlékek hada kezd a szemem elé sorakozni arról az időszakról, mikor közösen fagyiztam vele. Neki is zöldalma a kedvence. Miért köt minden emlék hozzá?
- Faith! - lóbálja meg April a kezeit előttem.
- Bocsi - mosolyodom el.
- A vendégeim voltatok.
- Köszi - pillantok hálásan rá.
- Nem vagy túl jól úgy látom. Figyelj...olyan rég voltunk bulizni! Ma Funky Buddha? - könyököl a pultra.
- Neem! Már iszonyú rég volt. Azt sem tudom, hogyan kell táncolni - mondom zavartan.
- Naa légyszi légyszii! Jó lesz, ígérem!
- Nem tudom..
- Kapcsolódjunk ki! Feszültnek látszol!
- Ahh oké. 
- Szuper! Nyolcra a házadnál vagyok, legyél csini! - kacsint. Elnevetem magam, majd megragadom Rosie kezét és hazafelé indulunk.
- Faith… - szólal meg.
- Igen, törpe?
- Anya és apa miért veszekszenek? – kérdezi, én pedig rögtön megtorpanok és lenézek hatalmas szemeibe.
- Veszekszenek? - kérdezem és leguggolok hozzá. Szomorúan bólint, én pedig elhúzom a számat és sóhajtok egyet.
- Nem tudom prücsök. Tudod, a felnőttek néha összevesznek minden hülyeségen és néha mondanak olyat, amit később megbánnak. Biztos bocsánatot kértek már egymástól.
- És szeretik egymást?
- Persze! És téged a legjobban.
- És te is szeretsz engem?
- Persze, hogy szeretlek! - mosolyodom el, majd megölelem. Apró karjait a nyakam köré fonja, én pedig felállok vele együtt. A hátralévő utat a nyakamba kapaszkodva, csimpánzként teszi meg.
- Megjöttünk! - kiáltom el magam az ajtón beérve. Leveszem a cipőmet ahogyan Rosie is, majd ő beszalad a konyhába.
- Látom csokisat ettél! - hallom meg a nővérem hangját. Mikor belépek, éppen egy vizes ronggyal törölgeti Rosie száját.
- Öhm.. beszélhetnénk? - szólalok meg, mire abbahagyja a tevékenységét és feláll.
- Szívem, menj apához mondd el neki, hogy hol voltál Faith-el! - mosolyog a kislányra, aki nagy vigyorral a lépcső felé kezd futni.
- Óvatosan! - kiált utána, majd felül a bárszékre, ahogyan én is teszem.
- Mit szeretnél mondani? - fordul egész testével felém és kíváncsian az arcomat kezdi fürkészni.
- Rosie megkérdezte tőlem, hogy miért veszekedtek.
- Mi? - kerekednek ki szemei és sóhajt egyet.
- Van valami gond köztetek?

- Igazából nincs. Csak sokat dolgozik, és már nagyon szeretne egy kisfiút, de én úgy nem tudom bevállalni, ha egész nap abban a rohadt szobában tervezget! - túr a hajába és a pultra könyököl.
- És mikor ezt mondtad neki mit mondott?
- Hogy ezt csak értünk teszi, és hogy megpróbál változtatni rajta.
- És eddig történt valami változás?
- Már lejön vacsizni - mosolyodik el.
- Akkor nincs akkora gond?
- Nincs. Nem értem hogy hallhatta. Nem voltunk annyira hangosak és egyébként is aludt. Vagyis azt hittem, hogy alszik.
- Találkoztam April-el és elhívott bulizni.
- Na, ez kell neked! Kapcsolódj kicsit ki, és ne foglalkozz semmilyen seggfejjel!
- Kösz, kedves vagy! - nevetem el magam.
- Anyaa! Apa azt mondta, hogy haragszik, amiért őt nem vittük! - szalad ide Rosie.
- Majd kiengeszteljük és veszünk neki dobozos jégkrémet! - simogatja meg a csöppség arcát.
- Faith! Jössz velem mesét nézni? - sétál ide ismételten a boci szemeit bevetve.
- Persze manó! - mosolyodom el, majd hagyom, hogy a nappaliba húzzon.
- Hotel Transylvania! - fut kiabálva a tévéhez, majd a távirányítót a kezébe véve ügyesen a mesére kapcsol és levetődik mellém. Az ölembe hajtja pici fejét én pedig a haját simogatva kezdem nézni a tévét…

~Chapter 5.~

Faith szemszöge:

Alig várom, hogy az óra ötöt üssön és leléphessek. Ma közel tíz embert kellett kisminkelnem, de már a kezem majd leszakad a helyéről. Felkapom a táskámat és a lift felé indulok.
- Faith! Hétfőn reggel nyolckor kezdesz és délben szabad vagy, mint a madár, mert egy fontos megbeszélésem lesz - lihegi Patrick, aki futva ér utol.
- Rendben. Jó hétvégét.
- Neked is - mosolyodik el. Szerencsére csilingel a lift, ezzel azt jelezve, hogy mindjárt nyílik az ajtó és be is szállhatok. Könnyedén jutok le a földszintre, ahol intek egyet a recepciósnak, lehúzom a kártyámat és a táskámban turkálva a kocsi kulcsomért indulok a parkolóba. Amint odaérek, egy alakot pillantok meg a kocsimnak dőlve. Mivel már este van, elég kötöttek a látási viszonyok és eléggé meg is ijedek, de ahogy közelebb érek, felismerem az illetőt és fújtatok egyet.
- Mit akarsz? - állok szembe vele és smaragdzöld szemeibe nézek.
- Hogy hallgass meg.
- Nem - makacskodok, és a kilincshez nyúlok, de elállja az utamat. Hangos telefoncsörgés zavarja meg a feszült párbeszédünket. Kicsúsztatom a zsebemből a mobilt és mikor a nővérem nevét látom meg a kijelzőn, hálát adva az égnek csúsztatom végig az ujjam a képernyőn.
- Szia, drága húgocskám! Mikor végzel?
- Mennék már haza, csak van egy-két akadályozó tényezőm - emelem a tekintetemet a férfira, aki régen rengeteget jelentett nekem, azonban most egy kanál vízben meg tudnám fojtani.
- Siess, mert itt vagyok a háznál és nem hoztam a kulcsom.
- Rosie veled van? - utalok a három éves tündéri unokahúgomra.
- Most nincs. Az apjával van.
- Oké, sietek! - zárom le a beszélgetést.
- Mennem kell, Harry kérlek, engedj! Rosie és a nővérem a házamnál vannak - hazudom.
- Mikor lettél te ilyen makacs? - sóhajtja és arrébb áll. Bepattanok a volán mögé és lehúzom az ablakot.
- Talán akkor, mikor egy fasz darabokra törte a szívemet - mondom szemrehányóan és beindítom a kocsit, majd gázt adok.

Fogalmam sincs, mit képzel magáról. Már kezdeném leküzdeni azt a mardosó űrt, ami a szívemben tartózkodik jó ideje, erre előkerül és meg akarja magyarázni. Két év után... Akkor kellett volna és nem most.  Dühösen megrázom a fejemet és tartok tőle, hogyha most valaki látna, egy elmegyógyintézetes őrültnek nézne. Sűrűket pislogva kanyarodok be a parkolóba, ugyanis annyira fáradt vagyok, hogy úgy érzem mintha a szemembe egy kiló homokot szórtak volna. Leállítom az autót és lekapcsolom a világítást. Megmarkolom a kormányt és homlokomat annak támasztom. Nem tudom, mire várok. Talán arra, hogy itt tudjam hagyni az érzéseimet és egy széles mosolyt a számra csempészve indulhassak el a nővérem felé... Tudom, hogy ez nem fog sikerülni. Túlságosan felkavart Harry felbukkanása. Nekem ő volt a nagy Ő. Amikor turnén volt, sokat sírtam, mert nagyon hiányzott. Minden este skypeoltunk és alig vártam, hogy hazajöjjön. Aznap be voltam zsongva. Azt sem tudtam hol áll a fejem. Mindenkinek neki mentem és mindent kiejtettem a kezemből a bambulásom miatt. Nagyon el voltam varázsolva. Alig vártam már, hogy délután legyen és átmehessek hozzá. Annyi idő után csak azt akartam, hogy újra érezhessem az illatát és újra halljam búgó hangját, ahogy azt mondja nekem, szeretlek. De hiába vártam ezt az egyetlen számomra létfontosságú szót a szájából. Többet nem mondta nekem.
- Húgi! - kezd el kopogni az ablakon Alice. Hirtelen megugrok, majd a hajamba túrok és kifújom a levegőmet.
- Megyek - motyogom és kiszállok az autóból. Lezárom, és megölelem a nővéremet.
- Felmegyünk? Már egy ideje itt ácsorgok és a Londoni nyári este nem kíméletes - dörzsöli meg a karját.
- Bocsi - húzom el a számat és megnyomom a megfelelő gombot, ami beenged a társasház aula részébe. Csöndben felsétálunk az ajtómig és miután becsukódik mögöttünk az ajtó, a nővérem rákezd.

- Ki tartott fel? Miért voltál olyan furcsa a telefonban? Fiú? - hadarja olyan gyorsan, hogy szinte összefolynak a szavai.
- Alice, kérlek, nyugodj le, és foglalj helyet a kanapén. Hozzak inni?
- Ahha, gyümilé jól esne - vágódik le a pihe-puha ülőalkalmatosságra.
- Oké, mindjárt hozom - sietek be a konyhába.
- Addig mondhatnád! - kiabál utánam.
- Fogd már be két percre! - nevetem el magam. Leveszek a fölső polcról egy poharat és teleöntöm narancslével, mivel tudom, hogy az a kedvence. Felemelem a poharat, leoltom a villanyt és a kezébe nyomom a folyadékot.
- Köszi! Na, mondd! - pakolja a lábait törökülésbe, az ölébe pedig egy díszpárnát helyez.
- Ma bent járt Harry - sóhajtom, és a szemébe nézek. Egy pillanatra megáll a kortyolgatásba és köhögni kezd.
- Meg ne fulladjál már te nagyon béna! - nevetek fel a tesóm szerencsétlenkedésén.
- Hogy Styles? Az a rohadék?
- Hát…így is fogalmazhatunk - töprengek a plafont tanulmányozva.
- És?
- Megvárt munka után. Azt mondta, hogy sajnálja és kérte, hogy megmagyarázhassa.
- Remélem jól elhajtottad!
- Igen.
- Büszke vagyok rád húgi! - emeli fel a kezét pacsira várva, mire belecsapok és elmosolyodok.
- Ajjaj - kezd méregetni.
- Mi van? - vonom össze a szemöldökömet.
- Te még mindig? - kerekednek el barna íriszei.
- Mi mindig? Alice kommunikáljál már úgy, mint egy rendes ember! - förmedek rá.
- Szereted - jelenti ki, mintha ez egy tény lenne. Sajnos tényleg az, de ezt minél előbb ki kell vernem a fejemből.
- Jaj, Alice én nem tudom, mit csináljak… Őrülten szerelmes voltam belé! Ez nem olyan, ami hamar elmúlik! - kétségbeesetten pillantok a nővéremre, aki aggódva méreget.
- El kell felejtened. Hidd el Faith, ebből csak rosszul jöhetsz ki! Ne felejtsd el, hogy dobott.
- Azt mondta meg tudja magyarázni.
- Jaaj, húgi ne legyél már ilyen naív! A férfiak mindent meg tudnak magyarázni!
- Tudom. Erősnek kell lennem. Ha bedőlök neki és ismét pofára ejt, én összeomlok...
- Na, akkor belezem ki! - csapja le az üvegpoharat az üveg asztalra. A nővérem mindig is harciasabb és erősebb volt, mint én.
- Rosie hogy van? - váltok gyorsan témát mielőtt túlságosan felhergelné magát.
- Jól. Remélem az apjával nem szedték szét a lakást..
- Ha nagyon aggódsz, menj csak nyugodtan. Holnap reggel átmegyek.
- Ígéred?
- Ígérem!
- És nem fogsz agyalni azon a balféken?
- Nem tudom.. - mosolyodok el halványan.
- Jaj, húgi féltelek… - ölel meg.
- Tényleg ennyire törékeny lennék? - nevetek fel.
- Igen! Tudom, hogy erősnek akarsz mutatkozni, de tudom, hogy megszédítenek azok a világhíres zöld szemek.
- Ne is mondd - rázom meg a fejemet, mert ismét emlékek hada kezd felsorakozni a szemeim előtt.
- Azt ajánlom, szívj el egy jointot és aludj! - kuncog.
- Nem vagy te normális! - nevetek fel és kinyitom az ajtót.
Felveszi a bőrkabátját, majd még egyszer megölel és kisétál az ajtón. Mosolyogva megvárom, míg eltűnik a látóteremből és bekulcsolom az ajtómat. Imádom a nővéremet, de néha nincs ki a négy kereke... Mivel eléggé lefárasztott a mai nap, meg persze a nővérem is, úgy döntök, hogy gyorsan letusolok, megnézek egy filmet és olyan tíz óra körül sikerül is elaludnom.