~Chapter 48.~

Faith szemszöge:

Pár óra alvás után rendkívül sok energiával és jókedvvel kelek fel.
Délután két óra van, Hazz pedig mellettem húzza a lóbőrt. Felállok, majd lemegyek a konyhába, ugyanis valami kaját szeretnék neki készíteni. Szétnézek a helységben és megállapodik a szemem a palacsintasütőn, ezért arra az ételre esik a választásom. Bekeverem a tésztát, majd elkezdem kisütni a desszertet. Gondoltam, hogy ma mondom el Harrynek a nagy hírt, aztán áthívjuk a srácokat is és nekik is elújságoljuk. Igaz még lehet korán van ehhez, de nem vagyok annyira babonás, és remélem minden rendben lesz. Mikor kész leszek a nyolcvan, ismétlem, nyolcvan darab palacsintával, meg is töltök párat Nutellával magamnak és Harrynek, majd ráírom tejszínhabbal Hazz édességére, hogy: A leendő legjobb apukának!
Mikor kész leszek, kicsit még díszítgetem, és mivel nem szeretném, hogy összeessen vagy elfolyjon a hab, felviszem a két tányért. Leteszem az éjjeliszekrényemre a kajákat, majd bemászok Harry mellé.
- Kicsim - suttogom a fülébe és a hasára simítom a kezemet. Hümmög egyet, majd magához húz, mint valami kispárnát. A vállába kuncogok és felnézek rá. Szemei még mindig csukva vannak, de a szája mosolyra görbül.
- Palacsinta illatot érzek - morogja rekedtes hangján, amitől nekem hevesebben kezd verni a szívem. Meztelen hasát kezdem simogatni és rávigyorgok.
- Mert azt csináltam. Ülj fel és már ehetsz is!
- Hmm, először valami mást kóstolnék meg - fordul felém és megtámaszkodik a fejem mellett. Felnézek rá és kuncogni kezdek.
- Tudom, hogy kanos vagy, hisz majdnem két hétig nem láttuk egymást, de van egy meglepim.
- Micsoda? - mosolyog rám, majd ledől mellém és a combomra simítja a tenyerét. Felülök, majd az ölébe helyezem a tányért. Ránéz az ételre, majd döbbent arccal rám pillant és leteszi az éjjeliszekrényre.
- Ez... - dadogja és megrázza a fejét, mintha nem hinné el.
- Babát várok - harapok az ajkamba. Hirtelen felém kerekedik, majd puszilgatni kezdi az arcomat, az orromat, és a homlokomat, én pedig csak kuncogok alatta.
- Hazz! - nevetek fel.
- El sem hiszem! Bébi...én...köszönöm.. - mondja, majd felhúzza a pizsi pólómat, ledől mellém és elbűvölve, csillogó szemekkel végigsimít a hasamon, aztán azt is elárasztja sok-sok puszival. Annyira szeretem...
- Örülsz? - kérdezem, miközben a hajába markolok és felhúzom magamhoz.
- Hihetetlenül boldoggá tettél! - mondja ezer wattos vigyorral, és lassan megcsókol. Tenyere az oldalamra siklik, majd végigsimít rajta, amire kicsit felnyögök, és csupa libabőr leszek.
- Haragszol még a Tayloros ügy miatt?? - kérdezem halkan.
Hátrahajtja a fejét, lehunyja a szemeit és sóhajt egy nagyot.
- Rosszul esik - mondja, és a szemembe néz.

- Sajnálom. Foghatom a hormonokra? - nézek nagy szemekkel rá mire felnevet.
- Miért érzem úgy, hogy mostantól minden hisztid arra lesz fogva?
- Mert ismersz! - nevetek fel.
- Mennyi idős? Voltál már dokinál??
- Két hetes, négy napos és igen, voltam!
- Minden rendben?
- Persze! Ne aggódj miattunk! - mosolygok rá és hozzábújok.
- Én mit apuka? - kérdezi és átölel.
- Louis is ezt mondta! De ne félj, te leszel a világon a legjobb apuka, hisz nagyon jól bánsz a gyerekekkel!
- Szeretem is őket. Csak hogy sajátom lesz...ez még...huh..
- Át kéne hívni ma a srácokat és közölni velük. 
- Nem korai még?
- Nem vagyok babonás.. - vonok vállat.
- A nővéred? Anyáék?
- Nekik később??
- Nem nagyon érzem igazságosnak, hogy a srácok előbb tudják meg, mint a családunk!
- Ők is a családunk!
- Tudom, csak...
- Jó, akkor mindenkivel várunk - mosolygok rá.
- Oké - nyom egy puszit a homlokomra.
- De el fogom szólni magamat!
- Tudom. És bébi, egy hét múlva tudod mi lesz?
- Na, mi?
- Komolyan elfelejtetted?
- Hát, öhm... - gondolkozok el.
- A szülinapod, te zseni!
- Jaaa, hogy március van? - nevetek fel.
- Ahha!
- Hűha! Amúgy december negyedikére vagyok kiírva!
- Igazi karácsonyi ajándék lesz! - vigyorog.
- Az bizony! - mosolyodok el.
- Jaa, valamit elfelejtettem elmondani!
- Halljam!
- Ma bulizni megyek a srácokkal?!
- Ezt most kérdezed vagy mondod? - nézek rá unottan.
- Mondom?
- Harry!
- Na, jó! Régen voltunk együtt és buliznánk egyet!
- Persze, menj csak, ne foglalkozz a terhes menyasszonyoddal, aki kéthete nem látott! - állok fel az ágyról.
- Faith, ne húzz fel! Őket sem láttam már régen! Veled bármennyit lehetek még!
- Ne bízd el magad! - mondom flegmán és kisietek az ajtón.
Éppen a lépcső felé tartok, mikor Hazz hátulról a csuklóm után kap, majd a falnak nyom.
- Ne hisztizz - dörmögi, miközben pár milliméterre van egymástól az arcunk.
- Nem hisztizek. Két hete nem láttalak és az első itthoni éjszakádon magamra hagysz. Szerinted ez hogy esik nekem?
- Hogy legyek egyszerre két helyen?
- Oldd meg Hazz. Egész nap émelygek, rosszul vagyok és még te sem vagy mellettem, ráadásul azon kell aggódnom, hogy jól vagy e, és hogy nem iszod magad a sárgaföldig.
- Most tudtam meg, hogy lesz egy gyerekem és két hétig dolgoztam. Ki szeretném engedni a gőzt.
- Jaa, hogy innen fúj a szél... Szóval ez neked teher? - emelem fel a szemöldökömet. A fejem mellé támaszkodik és lehajtja a fejét.
- Nem ezt mondtam.
- Most tudtad meg, hogy lesz egy gyereked, így ki kell eresztened a gőzt... – ismétlem el az előbbi mondatát, vagy legalábbis a lényeget.
- Nem... Én... Fáradt vagyok, oké? Nincs erőm veszekedni.
- De bulizni van - teszem karba a kezemet. Pár másodpercig a szemembe néz, majd a fejem mellett a falba üt, és lerohan a lépcsőn. A hajamba túrok és lassan lecsúszok a fal tövébe. Halkan sírni kezdek és elgondolkodom ezen az egészen. Nem látott két hete. De a srácokat sem. Tényleg sokszor nem tudják összeegyeztetni a bulizást, mert szinte sosincsenek egy országban vagy kontinensen, Hazz pedig egy éjszakára hagyna egyedül, aztán annyit lehetnénk együtt, amennyit csak akarunk... Csak rosszul esik, hogy mióta hazajött, azóta nem is ért nagyon úgy hozzám, és nem tudom igazából... Talán az taszítja, hogy babát várok? Nem Faith, ez hülyeség..Vagy mégsem? Lábdobogást hallok a lépcső felől, ezért felemelem a fejemet.
- Ugye nem sírsz? - áll meg előttem.
Megrázom a fejemet és letörlöm a könnyeimet. Sóhajt egyet, majd mellém lép és felvesz az ölébe. A nyakába fúrom a fejemet és szipogni kezdek.
- Bébi, megszakad a szívem - motyogja és letesz az ágyra óvatosan.
- Így, hogy terhes vagyok, már nem tartasz vonzónak? - hüppögöm.
- Mi van? Te meghülyültél kicsim? Te vagy a világ legszebb, legvonzóbb, legcsinosabb nője és átkozottul kívánlak, csak ha nem tűnt volna fel, most vesztünk össze, úgy meg nem teperlek le...
- Komolyan így gondolod? - nézek fel rá. Mosolyogva megrázza a fejét, majd mellém fekszik és átölel.
- Nagyon buta vagy...
- Kössz - ütöm mellkason.
- Miért sírsz?
- Nem szerettelek volna megbántani.
- Ne haragudj, hogy nem tudtam kezelni magam..megint..
- Ezerszer jobb, mint régen. Szerintem ügyes voltál.
- Megint elborult az agyam.

- Ez csak egy sima összeveszés volt.
- Beszéljük meg.
- Oké. Menj a srácokkal nyugodtan, mi itthon várunk.
- Nem... Mellettetek leszek.
- Hazz, rengeteg alkalmad lesz még, ugyanis pechedre nem megyek sehova - mosolygok rá.
- Nem is szeretném, ha elmennél!
- És ez a baba dolog... - nézek fel rá.
- Fáj, hogy azt feltételezted, hogy nekem ez teher. Alig várom már, hogy apuka lehessek és azt is vártam már, hogy bejelentsd, sőt reménykedtem, hogy ezért vagy rosszul. Csak rohadt sok felelősség hárul rám, és ezzel meg kell még birkóznom, de mindennél jobban szeretlek téged is, és őt is, hiába még csak egy borsószem!
- Szeretlek - kezdek csücsöríteni mire kapok egy csókot.
- Na, menj készülődni! - hessegetem a fürdő felé. Mikor végre betalál, én megágyazok, majd lemegyek a konyhába gyümölcsléért, ugyanis nagyon megkívántam az elmúlt öt percben.

 Egy óra múlva lejön Hazz, nekem pedig eláll a lélegzetem is. Egy fehér ing simul a felsőtestére, aminek a két felső gombja hanyagul ki van gombolva, egy fekete nyakkendő lóg a nyakában, ami csakugyan lazán van feltéve és erre egy fekete zakót vett fel, aminek az ujja fel van tűrve, ehhez pedig az elengedhetetlen szűk fekete farmer és a már megszokott cipő társul.
- Na, milyen? - tárja szét a karját és elém lép.
- Az összes csaj be fog nedvesedni a buliban, ha rád néz - mondom unottan a szemébe nézve mire felnevet.
- Akkor jó! - vigyorog mire mellkason vágom.
- Csak vicceltem bébi. Rám csak te nedvesedhetsz be - ránt magához mire felnevetek. Lassan megcsókol, én pedig a férfias illatától és csókjától szinte a mennyben érzem magam.
- Indulok - motyogja, mikor elválunk egymástól.
- Rendben. Okosan Styles! Mindenhol van szemem!
- Oké bébi, pihenj - mosolyodik el, majd nyom egy rövid puszit a számra és itt hagy. Lehuppanok a kanapéra és bekapcsolva a tévét punnyadni kezdek.
Két óra tévézés és szundikálás után úgy döntök, felmegyek inkább a szobánkba. Ott lezuhanyozok, hajat mosok, aztán meg is szárítom, megmosom a fogamat és leoltom a fürdőben a villanyt. Az ágy mellé csoszogok, belebújok a pizsimbe, ami egy bugyi és Hazz egyik pólója, majd bedőlök az ágyba és a villanyokat leoltva, szinte pár perc múlva álomba is szenderedek.

✖✖✖

Hajnali kettőkor arra kelek, hogy valaki bebújik mellém.
- Szia, gyönyörűm - búgja Hazz, aztán átölel.
- Szia. Hogy hogy ilyen korán?
- Nem akartam olyan sokat inni és nem is éreztem jól magam. Csak te jártál a fejemben.
- Ohh, igen? Szóval, amikor rá néztél egy csajra, én ugrottam be?
- Pontosan!
- Helyes! - kuncogok.
- Pimasz vagy! 
- Én? Nem! Csak jó érzés, hogy hiányoztam.
- De még mennyire! - simít végig az oldalamon.
- Srácok maradtak?
- Csak Louis meg én jöttem el.
- Akkor Liam meg Ni partiznak!
- Úgy van! 
- Liamnek nincs otthon az asszony, mi?
- Mit gondolsz? Csak akkor engedi ezt meg magának! - nevet fel.
- Majd kap Cheryltől!
- Abban biztos lehet!
- Aludjunk?
- Aludjunk - ad puszit a homlokomra, majd erősen magához húz és úgy nyom el újra az álom.

~Chapter 47.~

Faith szemszöge:

Két percig meredten bámulom a feliratot, miszerint terhes vagyok, és szóhoz sem jutok csak már az arcomon lefolyó könnycseppeket érzékelem.
- Faith! - nyit be Dan, de amikor meglát, elhallgat és idejön.
- Örömkönnyek? - kérdezi félénken mire heves bólogatásba kezdek és megölelem.
- Ez most komoly? - kérdezi és érzem, hogy vigyorog.
- Azt írja, hogy terhes vagyok és két hetes... - szipogom.
- Gratulálook! - visít a fülembe mire felnevetek és letörlöm a könnyeimet.
- Holnap megyünk az orvosomhoz! - kántálja és kiszökdel, vagyis szökdelne, ha nem lenne már nagy hasa.
- Danielle, óvatosan, mit mondok Louis-nak, ha történik veletek valami? - ripakodok rá.
- Milyen kismamának lenni? - vigyorog rám, mikor utolérem.
- Öt perce tudtam meg - nézek rá unott fejjel.
- Jól van, na! Harapd le a fejem! - sértődik be.
- Na, gyere durci, együnk valamit! - sétálok a konyhába.
- Valami szenyát dobj össze, aztán menjünk lefeküdni, mert beszakad a hátam!
- Okés! - válaszolom, majd hozzálátok a szendvicsekhez...

✖Másnap✖

- Mikor kerülünk már sorra? - toporgok a magán klinikán idegesen.
- Faith, ülj már le a seggedre! Majd szólítanak!
- Jó! - fújom ki magamat és lehuppanok.
- Faith Elizabeth Harris! - hajol ki az ajtón egy fiatal nő.
- Megyünk! - mondom, majd felpattanok és a barátnőmet kézen ragadva bemegyünk a rendelőbe.
- Sziasztok csajok! Miben segíthetek? Dan, te a negyedik hónapban vagy, miért jöttél?
- Most nem én jöttem, hanem ő! - mutat rám izgatottan.
- Ohh, egy újabb kismama jelölt? - mosolyog kedvesen rám.
- Valami olyasmi - mosolyodok el félénken.
- Dr. Fletcher vagyok - nyújtja a kezét.
- Faith! - mosolygok rá kedvesen.
- Leendő Mrs. Styles, ha jól tudom - kacsint.
- Reménykedek! - kuncogok.
- Na, gyere, had vizsgáljalak meg! Húzd fel a pólód és feküdj fel az asztalra!
Teszem amit kér, majd a monitorra pillantok. Pár pillanat múlva, ha minden igaz, meglátom a babámat. Hideg zselét nyom a hasamra, majd egy készülékkel elegyengeti, a képernyőn pedig megjelenik a tipikus ultrahangos kép.
- Áhh, ott is van! - szólal meg kis idő múlva.
Én semmit sem látok, csak egy fehér kis pacát.
- Ő? - kérdezem és rámutatok.
- Pontosan! Nagyon picike, két hetes, három napos!
- Ohh...
- Szóval akkor szeretnéd, hogy az orvosod legyek? - kérdezi.
- Persze! - bólogatok.
- Rendben, akkor tessék, töröld le a pocakodat és odaadom a papírokat, a barátnőd meg a segítségedre lesz mindenben, ő már előrébb jár! - nevet fel.
Megtörlöm a hasamat, majd a kezembe kapok pár papírt és elhagyjuk a rendelőt.
- Na, mit szólsz? - kérdi Dan.
- Nagyon kedves meg laza. Szeretni fogom! Csak fiatal és szép is, úgyhogy meggondolom az apás vizsgálatokat! - mondom, miközben a kocsihoz sétálunk.
- Hülye! - nevet fel.
- Paparazzók - sóhajtom, mikor meglátok egy fényképezős férfit.
- Gyere gyorsabban – jelenti ki, majd beül, ahogyan én is.
- Nyugi, nem tudják meg, hisz én is lehettem orvosnál és te kísértél el!
- Rendben - bólogatok.
Nem akarom, hogy Harry az újságokból tudja meg... Csörögni kezd a telefonom és Harry nevét látom meg a kijelzőn. Ijedten Danre nézek, aki csak nyugtatóan elmosolyodik.
- Mondd, hogy én jöttem a vitaminokat megbeszélni.
Bólintok, majd felveszem.
- Szia, bébi! - szólok bele.
- Miért vagytok a klinikán? Rosszabbul lettél?
- Dehogyis! Dan-t kísértem el a dokihoz.
- Akkor jó! Jól vagy?
- Persze! Már semmi bajom!
- Oké. Rohanok, mert a stúdióból szöktem ki.
- Oké. Szeretlek.
- Én is téged! - mondja és lerakja.
Kifújom a bent tartott levegőt és lehunyom a szememet.
- Hogy mondod el?
- Nem tudom. De majd ha hazajön.
- Persze. Élőben jobb. Hogy érzed, mit fog reagálni?
- Már rengeteget beszéltünk róla és nagyon szeretne egy kislányt, úgyhogy szerintem jól.
- Úgy legyen! - mosolyodik el.
- És akkor most? Jössz hozzánk, vaagy?
- Megyek haza. Louis írt, amíg vizsgáltak téged, hogy már hiányzom neki és jó lenne, ha hazatolnám a seggemet, úgyhogy...
- Megértem.. Elleszek én. Szerintem átmegyek a nővéremhez.
- Elmondod neki?
- Nem tudom még..
- De jó! Én tudtam meg elsőnek! - tapsikol elengedve a kormányt.

- Héj! Most már négyen ülünk a kocsiban! - simítom a még lapos hasamra a kezemet.
- Jól van már! - forgatja a szemét.
Felkuncogok, majd kikötöm magamat, hisz megérkeztünk.
- Akkor, szia! Vigyázz magadra! - búcsúzik.
- Te is! - köszönök el, és kiszállok. Intek egy utolsót, mikor elhajt, aztán beütöm a kódot és bemegyek az ajtón. Lehuppanok a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Úgy döntök, mégsem megyek át a tesómhoz, mert igazságtalannak gondolnám, ha mindenki hamarabb tudná meg, mint az apuka,..
- Üdvözlöm nézőinket, ez itt a déli sztárhírek! Los Angeles utcáin lencsevégre kapták Harry Stylest és Taylor Swiftet. Styles azt nyilatkozta, hogy csakis barátság van köztük, hisz neki Londonban van a párja, Faith Harris! Nem tudjuk, mit higgyünk, de ahogy a régi mondás tartja, ahol egykor tűz volt, ott mindig lesz parázs!
Dühösen kikapcsolom a tévét, és hátra hajtom a fejemet.
Miért kell folyton kavarnia a sajtónak? Hazz pedig miért nem mondta el, hogy Taylorral dolgozik? Nem értem... Féltékeny vagyok, de rohadtul... Az a liba, ha rámászik, én esküszöm kitépem az összes haját.. Jó Faith, nyugodj le, ez nem használ a babának... Most már az ő érdekeit is kell néznem bármennyire fura és szokatlan ez még nekem.. Hiszen egy új kis élet növekszik bennem, aki csakis rám van utalva, és akinek én vagyok az anyukája. Elképesztő.. Azt hittem már fel vagyok készülve erre, de úgy látszik nem egészen. Fogalmam sincs az anyaságról, de egyet tudok...hogy az én gyerekem nem fog sem anya, és sem apa nélkül felnőni, ahogyan én..

✖✖✖

Este éppen egy vacsit próbálok összedobni, amikor csörögni kezd a telefonom. Odarohanok, de csalódottan veszem észre, hogy csak Louis az. Már dél óta várom, hogy Hazz hívjon vagy jelentkezzen Skype-on, de semmi. 
- Igen?
- Hű de örülsz nekem! - nevet fel.
- Bocsi, csak azt hittem, hogy Hazz lesz az!
- Biztos sok a dolga.
- Igen, de tisztázni akarom vele ezt a Tayloros ügyet, amit a hírekben mondtak!
- Faith! Harry vele dolgozik egy számon, így találkozniuk kellett valahogy!
- De már elegem van az exeiből! Én bezzeg egyel sem találkozgatok, mert kiverné a hisztit...
- Tudom... De próbáljátok ezt megbeszélni normálisan és nem ordibálni meg tányérokat törni!
- Úgy ismersz?
- Ahha!
- Oké Tommo, megjegyeztem!
- Bocsi?
- Még van egy napom az érkezéséig.
- Igen! De ajánlom, hogy már most kezd kitalálni, hogy mit fogsz mondani neki... mindennel kapcsolatban! - teszi hozzá.
- Danielle kikotyogta - jelentem ki unottan.
- Igen, de én szedtem ki belőle!
- Fenomenális!
- Fogalmam sincs, hogy lesz az az idióta apuka!
- Nekem sem volt fogalmam, hogy te hogy leszel, aztán csak kikupálódtál!
- Nem kell gúnyolódni!
- Jól van! - nevetek fel.
- Na, megyek én is dolgozni! Szia!
- Szia! - köszönök el és leteszem.
A konyhapultra támaszkodom és kifújom a levegőmet. Kicsit szédülök. Megvárom, míg elmúlik, majd leveszem a kaját a tűzről, kiszedek egy adagot és hozzálátok elfogyasztani. Húsz perc alatt sikerül megvacsiznom, aztán a mosogatóba dobom a tányért, felmegyek, lezuhanyozok és ágyba bújok. Tíz óráig várom Harry jelentkezését, majd elnyom az álom...

✖✖✖

Reggel arra ébredek, hogy valaki bámul. Mivel abban a tudatban vagyok, hogy a ház üres, ezért rögtön kipattannak a szemeim. Harry arcát látom meg magam előtt, aki fáradtan rám vigyorog. Kómásan feltámaszkodok, majd pislogok párat és lassan elmosolyodok.
- Te mit keresel itt? - motyogom, de csak azért nem ujjongok, mert most keltem fel.
- Álmodok? - dörzsölöm meg a szemeimet.
- Nem bébi! Ma hajnalban jöttem! Meglepit akartam!
- Úgy hiányoztál! - bújok közelebb és jó szorosan megölelem.
- Te is nekem kicsim - morogja a hajamba.
- Vártam tegnap a hívásodat.
- Sajnálom, de amint végeztem a munkával, rögtön repülőre ültem.
- Imádlak! Tényleg nagyon, nagyon hiányoztál! - túrok a hajába és lábamat átdobom a csípőjén. A combomra simítja a tenyerét és ad egy puszit a számra, amit én egy hosszú, mohó csókká formálok, hisz már régen nem érhettem hozzá.
- És mesélj...jó volt Taylorral? - húzódok el.
- Miről beszélsz?
- Jól elsétálgattatok L.A utcáin! Esetleg a nyaralódban is voltatok? Nem szégyen, Kendallel is megcsináltad! - olvasok be neki, lehet, hogy kicsit durvábban, de a hormonok már most eléggé durva dolgokat váltanak ki belőlem...

- Mi a fasz van? - ül fel.
- Az, hogy hallottam ezt azt..
- Ahha...és mégis honnan? A hírekből? A lapokból? Gratulálok ismét Faith! Én gürcölök éjjel nappal, huszonnégy órát nem aludtam, csakhogy hamarabb itt lehessek veled és te megint ilyeneknek hiszel és nem nekem. Ismersz. Tudod mi történt velünk.. Szerinted megcsalnálak? Most őszintén! - mondja végig és egyáltalán nem emeli fel a hangját, amin teljesen meglepődök.
- Nem - motyogom.
- Na, ennek örülök. Akkor most megyek zuhanyozni és aludni - morogja, majd feláll és a fürdő felé veszi az irányt.
- Várj! - kiáltok utána, majd felpattanok és elsuhanok mellette. Leguggolok a vécéhez, majd kiadok mindent magamból. Csak a szokásos. Kezdek hozzászokni...
- Faith, mi az? Azt mondtad nekem, hogy már nem hánysz! - hallom meg Hazz hangját.
- Jól vagyok - motyogom, majd felállok, szédelegve a mosdókagylóhoz megyek, kimosom a számat, majd visszacsoszogok az ágyhoz. Hazz leül az ágyszélére és nézni kezd.
- Ne aggódj értem! Megvagyok, oké? Ne haragudj, hogy meggyanúsítottalak. Menj zuhanyozni - mosolyodok el.
- Nem, amíg el nem mondod, hogy mi ez az egész!
- Kérlek! Kicsit alszok, és ha jobban leszek, elmondok mindent.
- De ugye nincs semmi baj? Ugye nem vagy beteg? - kérdezi aggódva.
- Nem Hazz - mosolygok rá.
- Oké, akkor aludj - nyom egy puszit a homlokomra és bemegy a fürdőbe, engem pedig szinte rögtön elnyom az álom.