~Chapter 17.~

Faith szemszöge:

- Hol a fenében van Styles? - nézelődik Steve, az őrünk, a reptér hatalmas épületében a rengeteg ember között.
- Elment a slozira - mondja Louis.
- Most komolyan elment a nyilvános vécére? - kérdezi ledöbbenve.
- Egy kérdés. Te még mindig meglepődsz rajtuk? - nézek szórakozottan a férfira, aki sóhajt.
- Nem. Csak unom, hogy folyton elkóvályognak!
- Itt vagyok! - sétál ide és napszemüvegét a felfogott hajára tolja, majd elvigyorodik. Felkuncogok, és a cipőmet kezdem nézni.
- Indulás! - int unottan a biztonsági, mi pedig utána indulunk.
- Mindig kikészítitek szegényeket – mondom, miközben a hosszú géphez vezető folyosón sétálunk egymás mellett.
- Megszokták már - von nevetve vállat. A tegnapi csók óta valami megváltozott köztünk és ezt a srácok is észrevették, miután szétvertük őket a bezárásunk miatt. Louis szavaival élve, ragyogok a boldogságtól, Harry-ről pedig lesüt, hogy szerelmes. Ha arra gondolok, hogy lehet újra valami köztünk, hihetetlen jóérzés és melegség önti el a szívemet és vigyorogni kezdek, mint valami gyogyós. Szeretem ezt az idiótát itt mellettem, de mindent elölről kezdeni és felépíteni ennyi idő után nem lesz könnyű dolog. A repülőre felérve mindenki helyet foglal, én pedig még utoljára felhívom a nővéremet, aztán pedig kényelembe helyezve magam, aludni kezdek.

✖✖✖

- Faith! Te mindent átalszol? - rázza meg a vállam Niall.
- Hm? - nyitom ki a szemeimet.
- Leszálltunk csipkerózsika! - néz rám Hazz nevetve.
- Tényleg? Upsz.. - motyogom és kikapcsolom az övemet.
- Heló Londooon! - hallom Louis üvöltését már a talajról. Én is gyorsan megfogom a bőröndömet és lesétálok a lépcsőn. Az idő borús és esőfelhők takarják el a napot. A szél összevissza borzolja a hajamat, de nem bánom, hisz végre hazaértem. Nem volt rossz L.A, de már honvágyam volt.
- Faith, hazavigyelek? - kérdezi Harry.
- Ha nem baj..
- Dehogy! Köszönj el a srácoktól!
- Oké! - mondom, majd mindegyiket egyesével megölelem és megígértetem velük, hogy hívni fognak. Ketten átvágunk a tömegen, majd a kocsihoz érve beszállunk és elindulunk.
- Louis tud a csókról - szólal meg kissé rekedt hangon.
- Gondoltam - mosolyodok el.
- Nem bántad meg? Én.. tudod, csak elragadott a hév és...
- Harry! Nyugi! - nevetek fel.
- Nem baj?
- Nem. 
- És? Még mindig jól csókolok? - kérdezi, mire vállon ütöm.
- Nem. Nagyon rossz vagy! – mondom, mire vérig sértve rám néz.
- Ez nem volt szép! - durcizik be, én pedig felkuncogok.
- Köszi ezt a kiruccanást. Jó volt kiszakadni a szürke hétköznapokból.
- Akkor nem bántad meg? - sandít rám.
- Dehogy! Semmit..vagyis...talán egy dolgot.
- Mit? - pillant rám kíváncsian.
- Zayn.
- Megbántad?
- Ahha – mondom, mire egy halvány mosoly átsuhan az arcán.
Pillanatok alatt a házunkhoz érünk. Megállunk a parkolóban és csönd keletkezik az utastérben.
- Szóval most mi lesz? - szólal meg elsőként ő.
- Hát...tulajdonképpen van egy ablakom, amit meg kéne szerelni - motyogom nevetést visszafojtva.
- Most komolyan ezzel az olcsó trükkel próbálkozol? - nevet felszabadultan.
- Próbálkozni kell? - nézek rá, mire kikapcsolja a biztonsági övét és kipattan a kocsiból.
- Dehogy! Jössz már?
Felkuncogok, majd én is kiszállok, és a bejárathoz sétálunk. Megnyomom a kis gombot, ami beenged minket a lépcsőházba és csendben felbotorkálunk a lépcsőn.
- Honnan van ez a lakás? - kérdezi, mikor beérünk.
- Abból a pénzből, amit anya a halála előtt rám, és Alice-re hagyott.
- Ahha.. Apád?
- Harry, muszáj? - nézek rá kérlelően és ledőlök a kanapéra.
- Csak tudni akarom, hogy miről maradtam le.
- Apám még mindig iszik, és még mindig nem beszélek vele.
- Nem zaklat? - kérdezi és a hajába túr, amit elég szexinek találok. Jézusom Faith...
- Nem. Igazából már rég nem jelentkezett.
- Akkor jó! - von vállat.
- És Gemma? Jól van?
- Hiányzol neki. Egyébként jól van.
- Ő is nekem! Még megvan a vőlegénye? Nem hallottam esküvőről.
- Titokban csinálták.
- Ohh..
- Ha elszomorodsz, mert nem hívtak, leszúrom magamat! - nevet fel.
- Hülye! - kuncogok és lehunyom a szemeimet. 
- Fárasztó a repülés - jelentem ki.
- Nem mondod? - kérdezi gúnyosan, mire kinyújtom a nyelvemet.
- Tényleg nem bántad meg a csókot?

- Nem Harry. Hányszor kell még elmondanom? - nevetek.
- Sokszor! - vigyorog és lábait az én szeretett üvegasztalomra teszi.
- Harold!
- Mi van? Nem lesz semmi baja! - tárja szét a karjait, ajka szélén pedig egy csibészes mosoly bújik meg.
- Ha nem imádnám Anne-t, azt mondanám, hogy nem neveltek meg, pedig tudom, hogy de!
- Micsoda megfogalmazás! - kezd tapsolni, mire hozzávágok egy párnát, ő pedig feljajdul.
- Harry...
- Igen?
- Gondoltál rám? Tudod, miután..
- Egyfolytában - szakít félbe komoly hangon.
- Én is rád. Sokat - mondom, mire elmosolyodik. Annyira szeretem a mosolyát, hogy az hihetetlen...
- Sajnálom. Ha tehetném... - kezdi, de félbeszakítom.
- Tudom Hazz. Már nem kell bizonyítanod, elhiszem, hogy nem így akartad.

Sóhajt, majd hátradönti a fejét.
- Melletted kellett volna maradnom. A One Direction így is úgyis megszűnt volna.
- A srácok mellett volt a helyed.
- Ez nem teljesen igaz.
- Oké, nekem is szükségem lett volna rád, de a srácoknak jobban.
- Szerinted rendbe hozhatjuk? - emeli rám a tekintetét.
- Az majd eldől - vonok vállat a szemébe nézve, majd amikor kis csalódottságot látok meg zöld íriszeiben, odamegyek és megölelem.
- Rajta leszünk – mosolygok, majd nyomok egy puszit az arcára mire nagy vigyorra húzza a száját és az ölébe húz.
Hangos dörömbölés hallatszódik az ajtó felől mire értetlenül Harry-re nézek.
- Vársz valakit? - kérdezi.
- Nem, de tippjeim lennének - forgatom meg a szemeimet.
- Ki?
- A nővérem, úgyhogy én a helyedben elbújnék - állok fel az öléből.
- Nem félek! - húzza ki magát.
- Majd fogsz! - nevetek fel és az ajtóhoz lépek.
- Faith, nyisd már ki! Tudom, hogy itthon vagy!
- Nyitom már! – duzzogok és kitárom előtte.
- Mondtam, hogy hívj fel, ha landoltatok! Miért nem hívtál? Aggódtam! - kezd hadonászni majd, megölel.
- Bocsi, elfelejtettem - vonok vállat.
- Szia, Alice! - szólal meg Hazz, a nővéremen pedig látom, hogy kezd az idegbajba átmenni.
- Heló! - mondja, majd felém fordul.
- Ez meg? - kérdezi az ő cuki módján.
- Nem ez, hanem ő, és nem hiszem, hogy nem ismered fel! - nevetek. Fújtat, majd megragad a karomnál és behúz a szobámba, aztán ránk csapja az ajtót.
- Ez mégis mi? Hm? Már megint bedőltél?
- Szerintem semmi jogod, hogy számon kérj. Úgy cseszem el az életemet, ahogyan akarom de...szeretem - az utolsó szót suttogom, nehogy meghallja odakint. Biztos hallgatózik...
- Húgi.. - sóhajt.
- Nem kell a kioktatás. Felnőtt vagyok.
- Oké. Befogom! Szereted, és ezt tiszteletben tartom, de kérlek vigyázz!
- Nem lesz semmi baj - mosolyodom el és megölelem.
- Ha összetöri megint a szívedet, kint fog lógni a tízedikről a farkánál fogva - mondja hangosan, hogy Harry is meghallja, mire felkuncogok és hallom, hogy Hazz kint sértődötten fújtat egyet. Kimegyünk hozzá, ő pedig az ajtófélfának dőlve elvigyorodik.
- Ne vigyorogj! Tényleg megteszem, úgyhogy vigyázz! - mutogat Hazz-nak, aki a nevetését visszafojtva figyeli.
- Na, de most mennem kell Rosieért. Legyetek jók! - ölel meg, majd Hazz-nak elmutogatja a nemzetközileg ismert "figyellek" jelzést és elhagyja a lakást. Egymásra nézünk és felnevetünk.
- Mikor lett ilyen.. - kezdi Hazz.
- Harapós? Mióta anyatigris szerepében tetszeleg - vonom meg a vállamat.
- Durva!
- Ne haragudj rá. Amúgy cuki....néha! - nevetek fel.
- Megnyugtató!
Csörögni kezd a telefonja, ő pedig a zsebéből kicsúsztatva felveszi.
- Ahha. Ahha. Jó. Helló - mondja, majd leteszi.
- Mi a baj? - nézek rá.
- Öt perc múlva London másik felén kéne lennem egy interjún.
- Mi? Menj gyorsan!
- Nem. Úgyis lekéstem, meg veled vagyok - von vállat.
- Harry. Ne hagyd már őket cserben!
- Ahh.. Jó - sóhajt és a szoba ajtófélfájának dől újra.
- Menj már! - nevetek.
- Valamit kérek cserébe!
- Nem vagyunk olyan jóban! Szia! - kezdem húzni az ajtó felé, de nehéz eset...
- Harry! - nevetek fel szenvedve.
- Ha visszajöttél és leadtad ügyesen az interjút, akkor kapsz valamit! - nézek rá, mire elmosolyodik, és már indul is az ajtó felé.
- Még ma? - fordul vissza.
- Este hét óra van - nevetek fel.
- És?
- Jó… ma, csak menj már! - tolom ki, majd bezárom az ajtót és fülig érő szájjal dőlök le a kanapéra. Előveszem a telefonomat és felnézek pár közösségi oldalra, de bár ne tenném… Meglátok pár képet, ami Harry-ről és Kendallről készült. Elég boldognak látszanak együtt, ez pedig rohadtul fáj és ez az érzés jobban fokozódik, amikor meglátom Kendallt és Anne-t egy képen nevetgélni. Szóval ilyen komolynak tartja, hogy már be is mutatta? De akkor én, minek kellek neki? Egy újabb kis játék? Vagy egy kis kaland vagyok? Azt veszem észre, hogy könnycseppek folynak végig az arcomon. Miért történik folyton ez velem? Miért nem tud eltűnni az életemből? Nem kellett volna megcsókolnom Los Angelesben.. Hiba volt, mert ezzel csak jobban kínzom magamat. Az ajkaimon még mindig érzem az övéit és belebizsergek a gondolatba, hogy hozzámért. Ledobom a telefont az üvegasztalra és inkább tévét kezdek nézni, hátha eltereli a gondolataimat…

✖✖✖

Tizenegy óra felé halk neszt hallok meg az ajtó mögül, majd halk kopogást. A gyomrom görcsbe rándul, hisz tudom, hogy Ő az. Jelen esetben egy betörőnek is jobban örülnék.
- Faith - hallom meg suttogását.
Lassan az ajtóhoz sétálok és arcomat neki nyomom.
- Igen?
- Engedj be - hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Harry...most inkább menj el - sóhajtom.
- Mi? Miért?
Nem válaszolok, csak hátamat az ajtónak nyomom és lehunyom a szemeimet.
- Faith!
- Menj el, kérlek - mondom nyugodt hangon.
- Csináltam valamit? 
- Nem. Kérlek..
- Amíg nem mondod meg, hogy mi a bajod, nem megyek el. Ha kell, betöröm ezt a rohadt ajtót - emeli fel a hangját, én pedig nem akarom, hogy a szomszédok felkeljenek, így kinyitom résnyire, de a záró láncot fent hagyom.
- Harry, légy szíves - nézek a szemébe.
- Mi a fene történt? Tudtam, hogy nem kéne elmennem! - pufog. Sóhajtok, majd elsétálok a telefonomért és a képeket megnyitva odafordítom felé a telefont.
- Basszus, ez honnan van?
- Twitter.
- Ez csak anya telefonján van meg. Valaki feltörte.
- Ez a tényeken nem változtat.
- Ez pár hete volt még mikor nem voltál az életemben.
- Jobb lett volna, ha te sem léptél volna bele az enyémbe.
- Már megint kezded? Itt vagyok most is, visszajöttem és L.A óta nem találkoztam Kendallel.
- Még.
- Faith, kezdesz felhúzni!
- Megyek, lefekszem aludni - mondom.
- Itt ne merj hagyni! - teszi az ajtóhoz a lábát.
- Harry, kérlek. Fáradt vagyok - kezdek szenvedni.
- Holnap beszélünk?
- Nem tudom.
- Faith!
- Jó, csak engedj már!
- Oké. Jó éjt – sóhajt, majd elveszi a lábát és miközben bezárom az ajtót, a szemeimbe bámul. Bekulcsolom, majd sóhajtok egyet és a hajamba túrok. Utálom ezt a helyzetet...
A nappaliba slattyogok, kikapcsolom a tévét, majd a szobámba veszem az utat. Felkapom a pizsimet a kezembe és elmegyek zuhanyozni. Öt percig áztatom csak magamat, ugyanis Harry jár a fejemben és most nem szeretnék rágondolni egyáltalán. Megtörölközöm, felveszem az alvós cuccomat és bedőlök az ágyba. Miért szeretem ennyire? Két év alatt nem tudtam elfelejteni, most pedig egyetlen csókkal az ujja köré csavar. Utálom magam, hogy ilyen naiv, befolyásolható liba vagyok. Sóhajtok egy nagyot, majd lekapcsolom a villanyt és álomra hajtom a fejemet.