~Chapter 18.~

Faith szemszöge:

Másnap reggel telefoncsörgésre ébredek. Összevonom a szemöldökömet és kitapogatom az éjjeliszekrényen a telefont.
- Haló? - szólok bele álmosan.
- Szia. Felmehetek? – hallom meg Harry hangját.
- Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Ne csináld már Faith! Te is tudod, hogy piti dolog miatt haragudtál meg.
- Harry, én..
- Ne lökj el megint...
- Nem én voltam az, aki szakított, ezzel darabokra zúzva a másik bizalmát - morgom a kelleténél kicsit ellenségesebben, a vonal másik végén pedig csönd lesz.
- Csak had menjek fel.
- Mikor?
- A parkolóban vagyok.
- Pizsamában vagyok.
- És? - nevet fel.
- Jó. Gyere - sóhajtom, majd lerakom. Amilyen gyorsan csak tudok, kipattanok az ágyból és a szekrényemet feltúrva, felveszek egy fekete cicanadrágot egy fehér kivágott atlétával. Megfésülöm a hajamat és mivel már kopognak is, kinyitom az ajtót.
- Ez a pizsid? - néz végig rajtam mosolyogva.
- Nem - forgatom meg a szemeimet és beljebb engedem.
- Muszáj ilyen undoknak lenned? - kérdezi és bemegy a nappaliba.
- Igen.
- Na, mondd mi bánt ennyire?
- Láttam a képeken, hogy milyen jól megvagytok. Anyukád is szereti, és akármennyire fáj is kimondani, de összeilletek Harry.
- Leszarom, hogy összeillek vele, mert nekem ő nem kell. Mindig megcsal, amikor csak alkalma van rá - vonja meg a vállát.
- De szereted - motyogom és az atlétám alját kezdem gyürkézni. Megforgatja a szemét és fújtatva feláll.
- Nem bírod felfogni, hogy én már öt éve csak egy valakit szeretek? Az a valaki pedig te vagy!
Felnézek rá és megadóan sóhajtok.
- Sajnálom, csak félek.
Leül, majd rám néz. 
- Gyere és mondd el, hogy mitől - paskolja meg a térdét. Feltápászkodok a fotelből és az ölébe ülök, így most magasabb vagyok nála és sokkal magabiztosabb is.
- Hogy újra megtörténik. Én ehhez gyenge vagyok. A rajongók sem fognak jó szívvel fogadni engem és a médiában is jobban megállja a helyét a Kendall-Harry páros.
- Leakadná Kendallről? A rajongók nem érdekelnek, mert nem velük vagyok, hanem veled és a média is le van szarva nagy ívben.
- Nem tudom.
- Ha Zaynnel volnál, akkor is ott lennének a rajongók és a média, sőt neki is van modell barátnője. Vele mégis összejönnél, mi? - mondja szemrehányóan.
- Harry.. Fejezd ezt be!
- Mert?
- Zayn csak egy hiba volt. Részeg voltam.
- Ahha..
- Most te sértődsz be? - kuncogok fel a durcis feje láttán.
- Összezavarsz te nőszemély - sóhajt és hátradől.
- Mivel? - mosolyodom el.
- Hát ezzel! Az egyik pillanatban még haragszol és meggyanúsítasz mindennel, a másik pillanatban pedig meg akarsz csókolni - vigyorodik el csibészesen.
- Nem akarlak megcsókolni! - teszem karba a kezeimet.
- Szerinted nem veszem észre, hogy amikor beszélek, a számat bámulod?
- Szemét vagy velem! - kapok fel egy párnát és az arcába vágom.
- Te meg a mellemet bámulod Mr. Styles!
- Ha kiteszed a kirakatba, bámulni fogom! És ne hívj, így mert le foglak teperni!
- Na, az kéne még! - nevetek fel és felállok az öléből.
- Ne tagadd, hogy szeretnéd! Nosztalgia? - húzogatja a szemöldökét.
- Harold Edward! - szólok rá.
- Faith Elizabeth! - ölti rám a nyelvét.
- Még mindig szörnyű a modorod! - teszem csípőre a kezeimet.
- Te pedig még mindig harapós vagy!
- Előfordul! - villantok rá egy nagy vigyort.
- Kötekedni azt tudsz!
- Te is!
- Ez hiányzott már! - sóhajt fel.
- Nekem is - huppanok le mellé.
- Faith..
- Igen? - fordulok felé teljes testemmel és lábaimat az ölébe teszem, mire felnevet.
- Voltál azóta valakivel úgy? - néz rám mire elpirulok, de magam sem tudom, hogy miért.
- Senkivel nem jutottam el az ágyig, ha erre vagy kíváncsi.
- Értem - bólogat.
- Tőled már meg sem kérdem! - nevetek fel mire elmosolyodik.
- Egyik sem volt komoly.
- Ne csinálj úgy, mintha ez változtatna azon a tényen, hogy egy csomó ribancod volt.
- Vannak bizonyos szükségleteim! - néz pimaszul rám.
- Na, azt el tudom képzelni! - kuncogok.
- Részletesen? - nevet fel.
- Fúúj! - nézek rá és egy párnát felkapva, hozzávágom.
- Nem emlékszel a hotel szobákra és a jakuzzikra? - pillant rám perverzen, én pedig megint elpirulok.
- De! - sóhajtok és felkuncogok.
- Na, jó tereljük a témát, mert kezdek sátrat állítani.
A nadrágjára pillantok, és felnevetek, mikor meglátom a dudort.

- Takard el! Perverz vagy! - kuncogok és hozzávágok egy újabb párnát, amit most elkap, és az ölébe helyez.
- Megrontasz!
- Előfordul! Hozzám képest kis pisis vagy! - vigyorog.
- Egy év van köztünk Styles! - hunyorgok.
- Akkor is kicsi vagy!
- Kapd be!
- Tedd ki!
- Nincs mit! - vágom rá szórakozottan.
- Nekem van! - húzgálja, a szemöldökét mire megforgatom a szemeimet. A szobát telefoncsörgés tölti be, Harry pedig kicsúsztatja a zsebéből a készüléket és a füléhez emeli.
- Megyek. Faith jöhet? - válaszol a vonal másik oldalán lévő félnek.
- Oké - nevet fel, majd leteszi.
- Ki volt az, és hova mehetek? - vonom össze a szemöldökömet.
- Louis és a házába.
- Honnan veszed, hogy menni akarok?
- Mert kedves, aranyos barátja vagy és segíteni kell, ehhez pedig kell egy nő is.
- Ez egyre furább! - nevetek fel.
- És még én vagyok perverz! - csóválja meg a fejét rosszallóan.
- Na?
- Freddie rá van bízva és nem minden megy egyedül, gondolom.
- Freddie már négy éves...akkora gond nem lehet!
- Gyere már!
- Ahh oké! – sóhajtok, majd elmosolyodom, és az előtérbe megyek felhúzni a cipőmet.

A házat bezárva magunk után indulunk le az autóhoz.
- Ne menjünk az enyémmel? - kérdezem már lent.
- Van kocsid? Melyik az?
Felemelem a karomat és rámutatok a szerelmemre.
- Ez egy bevásárló kocsi! Hol lehet beledobni a pénzt? - nevet fel.
- Ez nagyon gonosz volt! Nem mindenkinek van ekkora böhömnagy kocsija, mint neked!
- Csak annak, aki megteheti! - tárja szét a karjait egy ez van fejjel, amit igazából irtó aranyosnak találok, de lefoglal a gondolat, hogy leoltotta a kocsimat. Jól van Styles... Ezt még visszakapod... Pufogva kinyitom a Range Rover ajtaját és behuppanok.
- Jaa, értem már, hogy miért nincs nagy kocsid...mert létra kéne hozzá! - most már a hasát fogva szórakozik a poénjain.
- Szóval így állunk... Oké... Nyugodtan oltogass még! - kötöm be magamat és karba rakom a kezeimet.
- Imádom az arcodat, mikor durcizol. Aranyosan felhúzod az orrodat és összehúzod a szemeidet.
- Ne bókolj! Haragudni próbálok! - motyogtam rá sem nézve.
- Ja, igen, ki ne ess a szerepedből! – nevet, én pedig belebokszolok a karjába, ám ő meg sem rezzen.
- Ez most egy simogatás akart lenni? - húzza fel a szemöldökét és mosolyogni kezd, ennek következményeként azok az átkozott gödröcskék felbukkannak az arca két oldalán.
- Simogasson téged a hóhér. Inkább menjünk - fordítom el a fejemet drámaian mire felkacag és felbúgatja a motort, majd a parkolóból kikanyarodva elhajtunk.

Louis házához érve felkanyarodunk a feljáróra és az ajtóhoz sétálunk. Kettőt kopogok, de Harry a hátam mögül a kilincshez nyúl és lenyomja azt. Megforgatom a szemeimet és besétálok az ajtón. A szemem egy bazinagy tükrön állapodik meg, ami az előszoba részben van. Beljebb megyek és fellépve két lépcsőfokon, belépek a hatalmas terekkel rendelkező, világos színű nappaliba, ahol a fehér és a krémszínek dominálnak. Louis éppen az üveg asztalt törölgeti, Freddie pedig a tévé előtt akrobata mutatványosat játszik, ami annyiból áll, hogy bukfencezik és kézen áll.
- Freddie, hányszor mondjam, hogy ne csináld, mert ha fejre esel, anyádnak mit mondok?
- De apaa!
- Ha megjönnek Harry-ék, kimegyünk focizni!
- Juhéé! - kezd el szaladni a kanapé felé, de mikor ránk néz, megtorpan és elvigyorodik.
- Itt vannak! - mutat ránk, Louis pedig azonnal megfordul.
- Milyen kis házias lettél! - kuncogok fel a kezében lévő rongy miatt, amivel az imént az asztalt törölgette.
- Freddie kiöntötte a kólát.
- Kólát ivott? - tátom el a számat.
- Ahha! Mert?
- Tomlinson, ilyen kicsi gyerekeknek nem való a kóla, mert rettenetesen felpörgeti őket!
- Hazz, fogd le az asszonyt! - nevet.
- Fogd vissza magad Tommo! - öltöm rá a nyelvemet és leülök a kanapéra.
- Menjünk focizni! - szalad oda Freddie Harry-hez és a kezét megfogva az udvarra vezető elhúzható üvegajtó felé kezdi húzni.
- Jössz apa? - néz az apukájára a kisfiú, Louis pedig mosolyogva bólint és utánuk indul.
- Faith? - néz rám Lou, én pedig követni kezdem őket az udvarra. Kiérve két kis kaput látok meg a gyönyörű zöldfüves talajon.

Rögtön oda veszik az irányt, én pedig nem messze tőlük leülök a fűbe, kezeimet hátul megtámasztom, lábaimat pedig kinyújtva egymás mellé teszem. Hazz-ra nézek, aki vigyorogva beáll a kapuba és összecsapva a kezeit Louis-ra néz. Lou-nál van a labda ezt pedig ügyesen kihasználva kicselezi a kisfiút és a kapu felé indul. Freddie utána ered, majd kirúgja a labdát Louis lábai közül, aztán ő indul meg a kapu felé, lő és betalál.
- Béna! - nevet fel Tommo mire elmosolyodom.
- Ez direkt volt! - kiabál oda Hazz mire mosolyogva megrázom a fejemet.
- Ez les volt! - kiabálom be, mire mind a hárman rám néznek.
- Mintha tudnád mi az! - cukkol Louis.
- Csak okosnak akartam látszani! Már az is baj? - háborodok fel.
- Vigyázz vele, mert harapós kedvében van ma! - néz rám Harry, mire ráöltöm a nyelvemet és inkább hátradőlök a fűben, a szemeimet pedig lehunyva úgy döntök, ha már ilyen ritka jó idő van, szívok be egy kis D-vitamint a kissé sápadt bőrömbe.

Fél óra elteltével érzem, hogy kezd elmenni a nap és mikor kinyitom a szemeimet, látom, hogy csúnya esőfelhők sorakoznak felettünk, így felállok.
- Srácok, mindjárt esik, gyertek be! - szólok oda nekik és most csodák csodájára nem kötekednek, hanem szófogadóan teszik, amire kértem őket és besétálnak velem. Alig, hogy beérünk, dörögni kezd az ég és leesnek az első esőcseppek is, amik halk koppanással érkeznek a tetőre. 
- Elfáradtál prücsök? - néz Lou Freddie-re, aki rádől a hatalmas kanapéra.
- Igen - bólogat.
- Nem jössz fel aludni?
- Muszáj?
- Igen, muszáj.
- Megyek - mondja unottan. Tiszta apja ez a gyerek...
- Mindjárt jövök - szól ide Lou, majd a kisfia kezét megfogva, felmennek az emeletre.
- Nekem is jól jönne egy kis alvás - nevet fel Hazz és ledől az egyik fotelbe. Dörren egyet az ég, én pedig összerezzenek. Utálom a viharokat.
- Ahogy elnézem, ez nem fog egyhamar elmenni - néz ki az ablakon.
- Tudom - húzom el a számat. Kintről halk neszt hallunk, majd nyílik a bejárati ajtó és egy barna, hullámos hajú, gyönyörű lány lép be, piros bőrkabátban.  Leveszi a kabátot és a cipőt, majd a nappali felé indul, ahol észrevesz minket.
- Ohh, sziasztok! - mosolyodik el és a füle mögé tűr egy hajtincset.
- Szia Danielle! – köszön Harry neki, én pedig rögtön a lány nyakába borulok.

- De rég nem láttalak már! – motyogja a vállamba.

- Hát igen… Kicsit eltűntem…

- Hallottam pár dolgot! – enged el.
- Ajjaj! - kuncogok és lehuppanok a kanapéra, majd felhúzom a lábaimat.
- Na, elaludt - sétál le Louis a lépcsőn és mikor meglátja a barátnőjét, odasétál, és egy csókkal köszönti. Irtó aranyosak.
- Nem áztál el? - kérdezi Lou.
- Egy kicsit. Nem vészes - vonja meg Dan a vállát és leül mellém.
- Szóval? Meg volt a nagy találkozás? - kérdezi, mire bólogatni kezdünk.
- Mondtam, hogy meséltél egy két dolgot a mostani dolgokról! - néz rám Dan.
- Ja! Elmondtam milyen nehéz esetek vagytok! - nevet fel.
- Kössz!
- Amúgy tényleg! Nagyon összeillettetek és még most is!
Nem válaszolok inkább, csak elmosolyodok.
- Freddie? - néz körül a lány.
- Alszik. Fociztunk és lefáradt.
- Pedig hoztam neki csokit!
- Így is pörgött már! - nevet fel Lou.
- Mert kólával itatod! - szólalok meg.
- Louis...mondtam, hogy ne adj neki - csóválja meg a fejét Dan.
- Asszem' nőuralom van! - rakja karba a kezét Harry és Louis-ra néz, aki felnevet, és egyetértően bólogatni kezd.
- Amúgy szívem, öt óra van, és hatkor egy interjúra kell menned! - néz Lou-ra Dan.
- Basszus, tényleg! Ki is ment a fejemből!
- Mire mennél te nélkülem! - sóhajt és a körmeit kezdi nézegetni mire felnevetek.
- Ez nagyon csúnya volt! - néz rá morcosan Lou és leül a fotelbe. Danielle feláll, majd az ölébe ül és átöleli.
- Tudod, hogy szeretlek - motyogja a vállába. Louis a csípője köré fonja a kezeit és belepuszil a hajába.
- Mennünk kéne. Már úgysincs ránk szükség és nem akarok pornót! - áll fel Harry.
- Négyesbe? - húzgálja a szemöldökét Louis, mire Dan vállon csapja.
- Nekem kettesben is elég lenne! - vigyorog Hazz.
- Majd szerzünk neked valami ribancot, hogy kielégítse az igényeidet! Gyere!
- Ez szíven ütött! - rakja karba a kezét, majd kifelé indul. Louis-ékra mosolygok, majd követem a durcist. Beülünk a kocsiba és elindulunk.

- Haza viszel? - kérdezem.
- Mennem kell egy két ügyet elintézni, úgyhogy igen. Megleszel?
- Persze. Felhívom a nővéremet.
- Akkor jó hogy nem leszek ott! - nevet fel.
- Majd megenyhül.. - vonok vállat.
- Ahogyan te..
- Neki több idő kell. 
- Ha tehetném, tudod, hogy visszacsinálnám az egészet.
- Tudom. De nem teheted.
- Áll még az, hogy dolgozunk a kapcsolatunkon?
- Igen. Azt hiszem. De ehhez az kell, hogy meg tudjak bízni benned.
- Rajta leszek! - mosolyodik el és azt veszem észre, hogy megáll. Körülnézek és rájövök, hogy a parkolóban vagyunk.
- Akkor, szia.
- Szia, majd hívlak.
- Oké - mondom és kiszállok. Az ajtóhoz sietek, hisz az eső még mindig szakad, majd a lépcsőházban felkocogok az emeletemre, és miután megtalálom a kulcsomat, bejutok a lakásba. A szobába sietek, átveszem a vizes cuccaimat egy fekete cicanadrágra és egy szürke sima atlétára, majd felkötöm a hajamat és levágódok a kanapémra. A telefonomból kikeresem a nővérem számát és felhívom.
- Úton vagyok oda - szól bele.
- Ohh, nagyszerű. Tudod, hogy ezek a viharok hogy kikészítenek.
- Tudom, azért megyünk! - nevet fel.
- Akkor nyitok ajtót! Puszi!
Lerakom, majd bekapcsolom a tévét, elfordítom az ajtóban a kulcsot és visszaülök a kanapéra. Öt perc múlva halk neszt hallok az ajtó mögül, majd dörren egy hatalmasat az ég és a tesóm nyit be Rosie-val.
- Faith! - szalad ide Rosie, majd megölel.
- Szia prücsök.
- Olyan ijesztő a dörgés! - veszi le a cipőjét és felmászik mellém.
- Mondtam már, hogy nem kell tőle félni - szólal meg a nővérem.
- Ne bántsd! Igenis ijesztő! - görbítem le a számat.
- Hol a herceged? Azt hittem itt lesz.
- Nem a hercegem és dolga van.
- Biztos megy valamelyik modelljéhez!
- Alice! - szólok rá.
- Jó, jó bocsi! - ül le ő is mellém, csak a másik oldalamra.
- Nagyon próbálkozik - mosolyodok el.
- Próbálkozni lehet.
- Tudod, hogy szeretem.
- Tudom - sóhajt.
- Nem lesz baj.
- Faith, kapcsolhatok mesére? - kérdezi Rosie és a kezébe veszi a távirányítót.
- Nyugodtan szívem! - mosolyodok el.
- Mi lesz veled éjszaka? Most nem tudok itt lenni, mert az apja nem lesz otthon.
- El leszek. 
- Vagy átjöhetsz!
- Majd meglátom. Már jobb, mint régen - mosolyodom halványan el. Kiskoromtól rettegek a dörgésektől és a viharoktól. Ez valószínű, hogy valami pszichés dolog, mivel anya kicsi korunkban meghalt és apa sokszor jött haza részegen, csak ketten voltunk otthon Alice-val. Egyik este, apa ugyanúgy késő estig a kocsmában volt és vihar dúlt odakint. Alice már aludt, én pedig éhes voltam, így lementem a konyhába valamit keresni és ekkor motoszkálást hallottam a nappaliból. Mikor benéztem, egy sötét alakot láttam meg a szekrénynél kutatni, én pedig nagyon megijedtem és felszaladtam az emeletre. Szóltam Alice-nak és vissza lementünk, de már senki sem volt lent. Később kiderült, hogy kiraboltak minket és elég sok pénzt és értéket vittek el. Azután mindig rettegtem a viharokban és nem voltam hajlandó egyedül aludni. Sajnos ez a mostani felnőtt életemre is kihat, bár már voltam pszichológusnál, de igazából az egy nagy pénzkidobás...
- Csak nem átjön a göndörke? - húzgálja a szemöldökét Alice.
- Nem, nem jön át.
- Nem hiszek neked! - nevet fel.
- Alice! Nincs egyáltalán semmi köztünk!
- Biztos?
- Jó, egy csók volt Los Angelesben, de ennyi.
- Ahha...
- És ezt is elrontottam, mert előtte smároltam a legjobb barátjával.
- Kivel? - néz rám meglepődötten.
- Zayn.
- Te smároltál Zayn Malikkal? - sipít fel.
- Öhm...Harry is legalább akkora híresség, mint Zayn. Nem tudom miért jött rád fangörcs.
- Ez nem fangörcs, csak Zayn-t jobban csípem.
- Alice!
- Jó, Harry-t sem utálom - forgatja meg a szemét.
- Na azért! - nevetem el magamat, aztán kényelmesen elhelyezkedem, és nézni kezdem a mesét. Az este további részében pedig nem foglalkozom a nővérem károgásaival…