~Chapter 47.~

Faith szemszöge:

Két percig meredten bámulom a feliratot, miszerint terhes vagyok, és szóhoz sem jutok csak már az arcomon lefolyó könnycseppeket érzékelem.
- Faith! - nyit be Dan, de amikor meglát, elhallgat és idejön.
- Örömkönnyek? - kérdezi félénken mire heves bólogatásba kezdek és megölelem.
- Ez most komoly? - kérdezi és érzem, hogy vigyorog.
- Azt írja, hogy terhes vagyok és két hetes... - szipogom.
- Gratulálook! - visít a fülembe mire felnevetek és letörlöm a könnyeimet.
- Holnap megyünk az orvosomhoz! - kántálja és kiszökdel, vagyis szökdelne, ha nem lenne már nagy hasa.
- Danielle, óvatosan, mit mondok Louis-nak, ha történik veletek valami? - ripakodok rá.
- Milyen kismamának lenni? - vigyorog rám, mikor utolérem.
- Öt perce tudtam meg - nézek rá unott fejjel.
- Jól van, na! Harapd le a fejem! - sértődik be.
- Na, gyere durci, együnk valamit! - sétálok a konyhába.
- Valami szenyát dobj össze, aztán menjünk lefeküdni, mert beszakad a hátam!
- Okés! - válaszolom, majd hozzálátok a szendvicsekhez...

✖Másnap✖

- Mikor kerülünk már sorra? - toporgok a magán klinikán idegesen.
- Faith, ülj már le a seggedre! Majd szólítanak!
- Jó! - fújom ki magamat és lehuppanok.
- Faith Elizabeth Harris! - hajol ki az ajtón egy fiatal nő.
- Megyünk! - mondom, majd felpattanok és a barátnőmet kézen ragadva bemegyünk a rendelőbe.
- Sziasztok csajok! Miben segíthetek? Dan, te a negyedik hónapban vagy, miért jöttél?
- Most nem én jöttem, hanem ő! - mutat rám izgatottan.
- Ohh, egy újabb kismama jelölt? - mosolyog kedvesen rám.
- Valami olyasmi - mosolyodok el félénken.
- Dr. Fletcher vagyok - nyújtja a kezét.
- Faith! - mosolygok rá kedvesen.
- Leendő Mrs. Styles, ha jól tudom - kacsint.
- Reménykedek! - kuncogok.
- Na, gyere, had vizsgáljalak meg! Húzd fel a pólód és feküdj fel az asztalra!
Teszem amit kér, majd a monitorra pillantok. Pár pillanat múlva, ha minden igaz, meglátom a babámat. Hideg zselét nyom a hasamra, majd egy készülékkel elegyengeti, a képernyőn pedig megjelenik a tipikus ultrahangos kép.
- Áhh, ott is van! - szólal meg kis idő múlva.
Én semmit sem látok, csak egy fehér kis pacát.
- Ő? - kérdezem és rámutatok.
- Pontosan! Nagyon picike, két hetes, három napos!
- Ohh...
- Szóval akkor szeretnéd, hogy az orvosod legyek? - kérdezi.
- Persze! - bólogatok.
- Rendben, akkor tessék, töröld le a pocakodat és odaadom a papírokat, a barátnőd meg a segítségedre lesz mindenben, ő már előrébb jár! - nevet fel.
Megtörlöm a hasamat, majd a kezembe kapok pár papírt és elhagyjuk a rendelőt.
- Na, mit szólsz? - kérdi Dan.
- Nagyon kedves meg laza. Szeretni fogom! Csak fiatal és szép is, úgyhogy meggondolom az apás vizsgálatokat! - mondom, miközben a kocsihoz sétálunk.
- Hülye! - nevet fel.
- Paparazzók - sóhajtom, mikor meglátok egy fényképezős férfit.
- Gyere gyorsabban – jelenti ki, majd beül, ahogyan én is.
- Nyugi, nem tudják meg, hisz én is lehettem orvosnál és te kísértél el!
- Rendben - bólogatok.
Nem akarom, hogy Harry az újságokból tudja meg... Csörögni kezd a telefonom és Harry nevét látom meg a kijelzőn. Ijedten Danre nézek, aki csak nyugtatóan elmosolyodik.
- Mondd, hogy én jöttem a vitaminokat megbeszélni.
Bólintok, majd felveszem.
- Szia, bébi! - szólok bele.
- Miért vagytok a klinikán? Rosszabbul lettél?
- Dehogyis! Dan-t kísértem el a dokihoz.
- Akkor jó! Jól vagy?
- Persze! Már semmi bajom!
- Oké. Rohanok, mert a stúdióból szöktem ki.
- Oké. Szeretlek.
- Én is téged! - mondja és lerakja.
Kifújom a bent tartott levegőt és lehunyom a szememet.
- Hogy mondod el?
- Nem tudom. De majd ha hazajön.
- Persze. Élőben jobb. Hogy érzed, mit fog reagálni?
- Már rengeteget beszéltünk róla és nagyon szeretne egy kislányt, úgyhogy szerintem jól.
- Úgy legyen! - mosolyodik el.
- És akkor most? Jössz hozzánk, vaagy?
- Megyek haza. Louis írt, amíg vizsgáltak téged, hogy már hiányzom neki és jó lenne, ha hazatolnám a seggemet, úgyhogy...
- Megértem.. Elleszek én. Szerintem átmegyek a nővéremhez.
- Elmondod neki?
- Nem tudom még..
- De jó! Én tudtam meg elsőnek! - tapsikol elengedve a kormányt.

- Héj! Most már négyen ülünk a kocsiban! - simítom a még lapos hasamra a kezemet.
- Jól van már! - forgatja a szemét.
Felkuncogok, majd kikötöm magamat, hisz megérkeztünk.
- Akkor, szia! Vigyázz magadra! - búcsúzik.
- Te is! - köszönök el, és kiszállok. Intek egy utolsót, mikor elhajt, aztán beütöm a kódot és bemegyek az ajtón. Lehuppanok a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Úgy döntök, mégsem megyek át a tesómhoz, mert igazságtalannak gondolnám, ha mindenki hamarabb tudná meg, mint az apuka,..
- Üdvözlöm nézőinket, ez itt a déli sztárhírek! Los Angeles utcáin lencsevégre kapták Harry Stylest és Taylor Swiftet. Styles azt nyilatkozta, hogy csakis barátság van köztük, hisz neki Londonban van a párja, Faith Harris! Nem tudjuk, mit higgyünk, de ahogy a régi mondás tartja, ahol egykor tűz volt, ott mindig lesz parázs!
Dühösen kikapcsolom a tévét, és hátra hajtom a fejemet.
Miért kell folyton kavarnia a sajtónak? Hazz pedig miért nem mondta el, hogy Taylorral dolgozik? Nem értem... Féltékeny vagyok, de rohadtul... Az a liba, ha rámászik, én esküszöm kitépem az összes haját.. Jó Faith, nyugodj le, ez nem használ a babának... Most már az ő érdekeit is kell néznem bármennyire fura és szokatlan ez még nekem.. Hiszen egy új kis élet növekszik bennem, aki csakis rám van utalva, és akinek én vagyok az anyukája. Elképesztő.. Azt hittem már fel vagyok készülve erre, de úgy látszik nem egészen. Fogalmam sincs az anyaságról, de egyet tudok...hogy az én gyerekem nem fog sem anya, és sem apa nélkül felnőni, ahogyan én..

✖✖✖

Este éppen egy vacsit próbálok összedobni, amikor csörögni kezd a telefonom. Odarohanok, de csalódottan veszem észre, hogy csak Louis az. Már dél óta várom, hogy Hazz hívjon vagy jelentkezzen Skype-on, de semmi. 
- Igen?
- Hű de örülsz nekem! - nevet fel.
- Bocsi, csak azt hittem, hogy Hazz lesz az!
- Biztos sok a dolga.
- Igen, de tisztázni akarom vele ezt a Tayloros ügyet, amit a hírekben mondtak!
- Faith! Harry vele dolgozik egy számon, így találkozniuk kellett valahogy!
- De már elegem van az exeiből! Én bezzeg egyel sem találkozgatok, mert kiverné a hisztit...
- Tudom... De próbáljátok ezt megbeszélni normálisan és nem ordibálni meg tányérokat törni!
- Úgy ismersz?
- Ahha!
- Oké Tommo, megjegyeztem!
- Bocsi?
- Még van egy napom az érkezéséig.
- Igen! De ajánlom, hogy már most kezd kitalálni, hogy mit fogsz mondani neki... mindennel kapcsolatban! - teszi hozzá.
- Danielle kikotyogta - jelentem ki unottan.
- Igen, de én szedtem ki belőle!
- Fenomenális!
- Fogalmam sincs, hogy lesz az az idióta apuka!
- Nekem sem volt fogalmam, hogy te hogy leszel, aztán csak kikupálódtál!
- Nem kell gúnyolódni!
- Jól van! - nevetek fel.
- Na, megyek én is dolgozni! Szia!
- Szia! - köszönök el és leteszem.
A konyhapultra támaszkodom és kifújom a levegőmet. Kicsit szédülök. Megvárom, míg elmúlik, majd leveszem a kaját a tűzről, kiszedek egy adagot és hozzálátok elfogyasztani. Húsz perc alatt sikerül megvacsiznom, aztán a mosogatóba dobom a tányért, felmegyek, lezuhanyozok és ágyba bújok. Tíz óráig várom Harry jelentkezését, majd elnyom az álom...

✖✖✖

Reggel arra ébredek, hogy valaki bámul. Mivel abban a tudatban vagyok, hogy a ház üres, ezért rögtön kipattannak a szemeim. Harry arcát látom meg magam előtt, aki fáradtan rám vigyorog. Kómásan feltámaszkodok, majd pislogok párat és lassan elmosolyodok.
- Te mit keresel itt? - motyogom, de csak azért nem ujjongok, mert most keltem fel.
- Álmodok? - dörzsölöm meg a szemeimet.
- Nem bébi! Ma hajnalban jöttem! Meglepit akartam!
- Úgy hiányoztál! - bújok közelebb és jó szorosan megölelem.
- Te is nekem kicsim - morogja a hajamba.
- Vártam tegnap a hívásodat.
- Sajnálom, de amint végeztem a munkával, rögtön repülőre ültem.
- Imádlak! Tényleg nagyon, nagyon hiányoztál! - túrok a hajába és lábamat átdobom a csípőjén. A combomra simítja a tenyerét és ad egy puszit a számra, amit én egy hosszú, mohó csókká formálok, hisz már régen nem érhettem hozzá.
- És mesélj...jó volt Taylorral? - húzódok el.
- Miről beszélsz?
- Jól elsétálgattatok L.A utcáin! Esetleg a nyaralódban is voltatok? Nem szégyen, Kendallel is megcsináltad! - olvasok be neki, lehet, hogy kicsit durvábban, de a hormonok már most eléggé durva dolgokat váltanak ki belőlem...

- Mi a fasz van? - ül fel.
- Az, hogy hallottam ezt azt..
- Ahha...és mégis honnan? A hírekből? A lapokból? Gratulálok ismét Faith! Én gürcölök éjjel nappal, huszonnégy órát nem aludtam, csakhogy hamarabb itt lehessek veled és te megint ilyeneknek hiszel és nem nekem. Ismersz. Tudod mi történt velünk.. Szerinted megcsalnálak? Most őszintén! - mondja végig és egyáltalán nem emeli fel a hangját, amin teljesen meglepődök.
- Nem - motyogom.
- Na, ennek örülök. Akkor most megyek zuhanyozni és aludni - morogja, majd feláll és a fürdő felé veszi az irányt.
- Várj! - kiáltok utána, majd felpattanok és elsuhanok mellette. Leguggolok a vécéhez, majd kiadok mindent magamból. Csak a szokásos. Kezdek hozzászokni...
- Faith, mi az? Azt mondtad nekem, hogy már nem hánysz! - hallom meg Hazz hangját.
- Jól vagyok - motyogom, majd felállok, szédelegve a mosdókagylóhoz megyek, kimosom a számat, majd visszacsoszogok az ágyhoz. Hazz leül az ágyszélére és nézni kezd.
- Ne aggódj értem! Megvagyok, oké? Ne haragudj, hogy meggyanúsítottalak. Menj zuhanyozni - mosolyodok el.
- Nem, amíg el nem mondod, hogy mi ez az egész!
- Kérlek! Kicsit alszok, és ha jobban leszek, elmondok mindent.
- De ugye nincs semmi baj? Ugye nem vagy beteg? - kérdezi aggódva.
- Nem Hazz - mosolygok rá.
- Oké, akkor aludj - nyom egy puszit a homlokomra és bemegy a fürdőbe, engem pedig szinte rögtön elnyom az álom.