~Chapter 51.~

Faith szemszöge:

✖Egy hónap múlva✖

- Harry, viselkedj már! -  förmedek rá a bevásárló csarnok közepén.
- De bébii! - kezd el nyígni az óriás maci mellett állva, boci szemekkel rám meredve.
- Hazz. Felesleges a gyerekszobába az az állat. Elfoglal egy csomó helyet!
- De a szoba nagy! Elfér! - simogatja meg a plüss hasát, ami kétszer akkora, mint Hazz.
- Felőlem! - forgatom meg a szememet és tovább tolom a bevásárló kocsit. Amíg az az idióta rendezi a macijával kapcsolatos dolgokat, én megvásárolom, amit kell. Apropó...most jövünk a dokitól, a baba belépett a tizenharmadik hétbe, és makkegészséges, így mindketten hihetetlenül boldogok vagyunk, és ma megyünk Harry szüleinek elújságolni. Nagyon izgulok, hogy mit fognak hozzá szólni, de szerintem oda meg vissza lesznek az örömtől. Miután az utolsó dolgot is bepakolom a bevásárlókocsiba, a vőlegényem felkutatására indulok, ami nem tart túl sokáig, ugyanis már távolról meghallom a sok lány hangját, akik körbeállják. Távolabb megállok, és a hasamra simítom a kezemet, ugyanis picit éhes vagyok, ezt pedig a bébim nem tűri sok ideig. Előveszem a telefonomat és megnézem az időt. Dél van és lassan el kéne indulni Hazz szüleihez, hogy időben odaérjünk. Anne egy kisebb ebéddel készül nekünk, de ha így haladunk, csak vacsira érünk oda. A lányok tömkelege közt elkapom a vőlegényem tekintetét, és próbálom jelezni neki, hogy idő van, mire elmosolyodik. Mondd valamit a csajoknak, akik beállnak egy csoportképre, Hazz pedig int nekem. Cammogva ugyan, de odalépkedek, illedelmesen köszönök, majd megcsinálom a képet és visszaadom a telefont a tulajdonosának.
- Sziasztok! - int Hazz, majd kézen ragad és a kocsihoz húz.
- Mehetünk!
- Tényleg zsenikém? Én már egy ideje mennék, mert éhes vagyok!
- Akkor veszünk valamit a mekiben!
- Helyes! - vigyorodok el. 
- Ja, amúgy hazaviszik a macit! - vigyorog rám.
- Csodálatos! - nevetek fel.
- Most miért? Szerintem aranyos! - von vállat.
- Az! - forgatom meg a szememet mosolyogva, majd elkezdek kipakolni a szalagra...

✖ ✖✖

- Mikor érünk már oda? - kezdek hisztizni valahol London és Holmes Chapel között.
- Még egy fél óra szívem - mondja nyugodtan, majd a sajtburgeres zacskót begyűri a kesztyűtartóba.
- Megmerjem nézni, hogy mennyi olyan zacskó poshad még ott?
- Ne! - nevet fel jóízűen.
- Szörnyű, hogy mindig disznóól van a kocsidban!
- Mondd az utolsó szót!
- Kocsid?
- Igen. Az én kocsim, és nekem így tetszik.
- Most miért vagy durcás? - emelem fel a szemöldökömet.
- Álmos vagyok.
- Jajj, szegény kicsi Harry.. - kezdek gügyögni mire csúnyán rám néz.
- Oké, befogtam! - teszem fel a kezeimet védekezésképpen, majd hátradőlök, lehunyom a szemeimet és ennek köszönhetően sikerül is elszundítanom.

✖✖✖

- Bébi - hallom meg Hazz hangját, majd megsimogatja a combomat.
- Hm? - nyitom ki a szemeimet.
- Itt vagyunk. Eredetileg úgy terveztem, hogy fékezek egy bazinagyot, de nem mertem - nevet fel.
- Addig éltél volna Styles!
- Tudom! Na, gyere! - mondja, majd kipattan és kiszállok én is.
- Hol van az az úriember, aki kinyitja nekem az ajtót?
- Ott, ahol az a kedves, aranyos, cuki lány, aki nem oltogat egész nap!
- Nekem van mire fognom! - öltöm rá a nyelvemet.
- Persze! – cisszeg, majd kinyitja előttem a bejárati ajtót, aztán elordítja magát.
- Anyaaa!
- A fülem! - fordulok hátra.
- Boccs - von vállat.
- Gyerekek! - bújik elő Anne a konyhából.
- Szia! - ölelem meg.
- Annyira örülök! - ölelgeti meg a fiát is.
- Mi is, hogy végre ideértünk! - kuncogok fel.
- Ahha... Végig aludtad - néz le rám Hazz.
- Pimasz! - csapom vállon.
- Jajj, ne veszekedjetek már! - mosolyog ránk Anne.
- Mi? Neeem! - nevetek fel.
- Robin? - néz körül a vőlegényem.
- Képzeljétek! Kapott egy nagyszerű munkaajánlatot, így elutazott. Holnap este jön haza.
- Ohh, ez jó hír! Csak kár, hogy nincs most itt.
- Igen, de ti itt alszotok, ugye? - kérdezi csillogó szemekkel. Hazzra nézek, és egyszerre bólintunk.
- Persze! - csapom össze a kezeimet.
- Akkor gyertek vacsizni! - mondja izgatottan, majd az asztalhoz sétál, ahogyan mi is.
- Na, és? Mi az a dolog, amiről nem akartál a telefonban beszélni? - kérdezi Harryt vacsora közben az anyukája.

- Oké. Rakd le a villát anya, és nyeld le a falatot - nevet fel.
- Kezdesz megijeszteni!
- Nyugi!
- Mondod vagy mondjam? – néz rám.
- Mondd te!
- Nagymama leszel! - böki ki mire Anne szemei megtelnek könnyekkel és felpattan, hogy megölelgessen minket.
- Nem tudjátok mennyire boldoggá tettetek! Nagyon vártam már és reméltem titokban, hogy ezt jelentitek be! - hadarja és visszaül a helyére.
- Már tudjuk egy ideje, csak nem akartuk elkiabálni. Most tizenhárom hetes, úgyhogy most jött el az ideje, hogy bejelentsük - mondja Hazz, én pedig helyeselek.
- Már több mint három hónapos? Nem is látszik!
- Még nem! De majd fog! - kuncogok.
- Persze! Majd lesz olyan is, mikor azt kívánod, bár ne látszana, mert nem tudsz semmit csinálni tőle! - nevet.
Elmosolyodok, majd kortyolok egyet az üdítőmből.
- És? Hazz jól viselkedik? - kérdezi tettetett szigorral.
- Hááát... - gondolkozok el mire felmorog.
- Jól, persze. Kicsit zsörtölődik néha, de jófiú! - túrok a hajába vigyorogva.
- Akkor rendben! - mondja Anne, majd folytatja az evést. A vacsora végeztével beszélgetünk még egy kicsit, aztán segítek elmosogatni, majd felvonulunk Hazz szobájába.
- Tele vagyok! - dőlök le az ágyra.
- Akkor ez nem a baba? - simítja végig a hasamat és leül mellém.
Felemelem a fejemet, és én is megkukkantom.
- Hogy őszinte legyek...fogalmam sincs! - nevetek fel.
- Te nő! Az agyamra mész! - mosolyog rám a fejét rázva.
- Héj! Szeress már egy kicsit! - görbítem le a számat.
- Bébi, én nagyon szeretlek, ezt tudod te is! - kezdi simogatni az arcomat.
- Tudom. Én is téged! - nézek a szemébe.
- Mész zuhizni? Adok pólót meg boxert!
- Rohanok! - pattanok fel.
- Na, azért csak lassan! - mondja, majd a kezembe nyomja a két ruhadarabot, én pedig besétálok a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyozok, majd lemosom a sminkemet és leengedem a hajamat. Belebújok Hazz cuccaiba és kimegyek a szobába.
- Esküszöm, ilyenkor vagy nekem a leggyönyörűbb! - mondja, majd idejön, és gyengéden magához húz. A homlokunkat összeérinti, az állam alá nyúl és lassan megcsókol. Ezért is szeretem. Annyira gyengéd velem és egy egyszerű csókkal is ki tudja fejezni a szeretetét olyan szinten, hogy elolvadok a karjai között. Mikor elválunk, elvigyorodok, és az ágyunkhoz lépkedek.
Végignézem, ahogy besétál a fürdőbe és bebújok az ágyba.
Felmegyek Twitterre meg Instagramra, ahol általában repül az idő. Megnézek pár videót, majd már csak azt veszem észre, hogy nyílik a fürdőajtó és az én vőlegényem lép ki rajta, aki oltári szexi, mint mindig. Idesétál, majd bebújik mellém és a hasamra simítja nagy tenyerét.
- Mindjárt elalszok - pislogok nagyokat és a kezére simítom az enyémet.
- Én is fáradt vagyok - motyogja.
- Aludjunk? - nézek fel rá. A szemembe néz, majd tekintete átsiklik az ajkaimra. Ad egy hosszú csókot, a mellkasára helyezem a fejemet és a villanyok leoltása után álomba szenderedünk.

✖✖✖

Másnap reggel hangos beszédre ébredek. Kinyújtom a karomat, hogy megtaláljam Hazzt, de csak az üres helyét tapogatom. Kinyitom a szemeimet és hallgatózni kezdek.
- Des! Menj el! - hallom Annet.
- Nem hagyom, hogy a fiamat kihasználják! - hangzik az indulatos válasz.
- Apa! Fejezd be! - szól Hazz rekedt hangja.
Nagyszerű. Itt az idő, hogy szembenézzek újra Harry apjával, aki utál engem. Hurrá… Unottan megforgatom a szememet, majd felülök és az ajtó felé indulok. A lépcsőn lefelé haladva érzékelem, hogy kezdenek elfajulni a dolgok.
- Ááh! És meg is érkezett az ingyenélő! - vigyorodik el Des.
- Neked is, szia - mosolygok rá kedvesen.
- Ne színészkedj! Mit keresel megint itt? Azt hittem, hogy végre békén hagytad a fiamat.
- Még mindig nem értem, hogy miért utálsz ennyire... - lépek elé.
Hazz átkarol, majd gyengéden magához húz.
- Hogy miért? Csak én látom tisztán a dolgokat? Mindenki vak? - cisszeg.
- Apa...itt csak te vagy vakon! - morogja Hazz.
- Ne hidd, hogy nem látok át a szitán! Tudom, hogy miért mentél vissza a fiamhoz! Persze... Sok pénz, nagy ház, nyaralások, drágábbnál drágább ékszerek és kocsik... Mi másért? - háborodik fel és mindezt kapálózva teszi, mint valami retardált fóka, amin egyébként szívesen nevetnék, de a tény, hogy a szerelmem apja egy pénzéhes ribancnak tart, nem tesz túl boldoggá.

- Azért mentem vissza hozzá, mert szeretem. 
- Ahha.. Ezért rögtön gyereket kellett csináltatnod vele, igaz? Hát persze! Így már életed végéig be vagy biztosítva anyagilag!
- Tudom, hogy számodra furcsa, hogy valakit nem a pénz érdekel... - vonok vállat. Muszáj nyugodtan kezelnem. Hisztizhetnék, sírhatnék, de ebbe már én belefáradtam. Nagyon sok harcot vívtunk a szakításunk előtt is. Sosem csípett, és ami azt illeti...én sem őt.
- Ezt ki kérem magamnak!
- Des, jobb lesz, ha most elmész a házamból! - mondja keményen Anne, aki látszólag elég dühös.
- Apa. Kérlek - sóhajt fáradtan Hazz.
- Jó! - pufog, majd hátat fordít, és kifelé indul.
- De ne sírj nekem, ha miután megszülte a kölyköt, lehúz és elhagy! - szól vissza, majd becsapja maga után az ajtót.
Anne és Hazz egyszerre fordulnak felém, én pedig inkább lesütöm a szemeimet és felsietek az emeletre. Visszaveszem a tegnapi cuccomat, majd kifésülöm a hajamat és leülök az ágy szélére. Bánt ez az egész. Harry apja nem szeret. Sosem fogadott el és mindig is ellenem volt. Nem értem. Én pénzéhes? Meg eltartatom magam? A saját unokájáról úgy beszél, mint valami nemkívánatos becsúszott gyerekről...

Nyílik az ajtó és Hazz sétál be. Leül mellém, majd sóhajt egy nagyot.
- Rajta. Apád megint elgondolkoztatott? - motyogom.
- Nem. 
- De elgondolkoztál a szavain...
- Én csak...tényleg nem tudom már, hogy kitől mit várjak..
- Szóval szerinted csak a pénzed érdekel...
- Nem! Faith, ne forgasd már ki a szavaimat! - pattan fel.
- Kezdjük elölről a harcot? - nézek fel rá.
- Nem. Csak... amit a babáról mondott..
- Harry, te tényleg ilyen hülye és befolyásolható vagy?
Pár másodpercig a szemembe néz, majd megrázza a fejét és az ajtó felé indul.
- Kiszellőztetem a fejemet - morogja.
- Hajrá - mondom dühösen, mielőtt becsapja az ajtót.
- Én meg hazamegyek - motyogom magamban és felállok. Reménykedem, hogy gyalog megy "kiszellőztetni" a fejét, így el tudom vinni a kocsiját. Dühös vagyok. Nagyon... Megint bedől az apjának, és megint nem bízik meg bennem.. Csak gratulálni tudok neki, tényleg... Leszaladok a lépcsőn, majd a konyhában ülő Annehez lépek.
- Hazamegyek. Majd jön, amivel akar. Elviszem a kocsit - mondom.
- Ahogy gondolod kedvesem! De tudd, hogy mi Robinnal nagyon szeretünk téged és nem hisszük el ezt a marhaságot, amit a bolond ex férjem kitalált. Ezért váltunk el. Mert nem teljesen százas. Harryre pedig ne haragudj. Nálad jobban senki nem tudja, hogy mennyire önfejű és makacs. Bizonytalan még, de előbb utóbb rendbe jön a bizalma is.
- Köszönöm. Szeretlek titeket és én mindent megteszek, hogy bízni tudjon bennem, de hát ez van... Ezt a babát is csak érte, és a kapcsolatunkért szeretném. Ő rendbe hozhat mindent.... - simítom a pocakomra a kezemet.
- Rendbe is fog. Vigyázz nagyon rá - mosolyodik el, majd megölel.
- Szia Anne – búcsúzom, majd kilépek az ajtón és a kocsiba beszállva, elhajtok.

Már az úton csörögni kezd a telefonom.
Felveszem, majd kihangosítom.
- Hol vagy? - hallom Hazz hangját.
- Mindjárt Londonban.
- Kicsim... - kezdi, bennem pedig felmegy a pumpa.
- Ne kicsimezz itt nekem! Apádnak elhiszel minden szarságot! Te sem gondolod ezt komolyan! Persze, csak a pénzedért vagyok veled, mert úgy ismersz! Összetévesztesz a kurváiddal! Sosem voltam az a nő, akinek ez számított és ezt te is tudod! Az meg, hogy meginogott a bizalmad a babával kapcsolatban, az pedig rohadtul fáj Harry! Nem érzed a szavaidnak a súlyát, és ezt rohadtul unom!
A monológom végén néma csend támad, én pedig erősebben rámarkolok a kormányra.
- Sajnálom. Bébi, kérlek ne haragudj rám, hülye vagyok.
- Tudom.
- Hazamész?
- Úgy érted abba a luxus házba, amiért veled vagyok?
- Faith, ne csináld ezt.
- Mit? - kérdezem ártatlanul.
- Fasz kivan, hogy mindig, mindenki tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat! Elegem van!
- Ha bíznál bennem, akkor nem tudná senki tönkre tenni.
- Én bízok..
- Látom... - nevetek fel gúnyosan.
- Jó, ezt fejezzük be. Vezetsz, és nem akarom, hogy bajotok essen. 
- Oké, akkor leteszem. Remélem a taxis dupla árat fog elkérni, amiért hazahoz. Miattam költekezel már megint... Lehet, tényleg igaza van apádnak - morgom.
- Faith! Fejezd ezt be!

- Mérges vagy bébi? - kérdezem mézes mázos hangon.
- Jó, leteszem - motyogja.
- Hajrá! - mondom erélyesebben, majd már csak a sípolást hallom. Én is kinyomom és leparkolok a garázs beállón. 
Fejemet a kormányra hajtom és felsóhajtok. Nem hiszem el, hogy ez történik. Akárhányszor képbe kerül az apja, ez van... Fogalmam sincs, mikor lesz ennek vége...
Dühösen a kormányra csapok, aztán felszisszenek, ugyanis szerencsésen a csuklócsontommal találom el.
- Rohadt életbe már! - morgom, majd kiveszem a kulcsot és becsapom az ajtót. A bejárathoz lépve beütöm a kódot és bemegyek a házba. Leülök a kanapéra, majd beletúrok a hajamba és a hormonoknak, meg az idegességnek köszönhetően, sírni kezdek. Szeretem Harryt az életemnél jobban. Bármit megtennék érte, és hogy boldog legyen. Ezt a kis csöppséget, aki a hasamban növekszik, még jobban imádom, hisz a miénk... Erre ő mit csinál? Kételkedik bennem... 
Fáradt vagyok és a fejem is fáj, ezért ledőlök, majd összehúzom magamat és pár perc múlva el is alszok.

✖✖✖

Arra ébredek, hogy valaki betakar és nyom egy puszit az arcomra. Az orromba kúszik Hazz bódító illata mire kinyitom a szemeimet.
- Szia - motyogja, ám én nem szólalok meg.
- Tudom, hogy most utálsz és haragszol rám nagyon, de érts meg engem is. Csúnya dolog volt kételkedni abban, hogy szeretsz, csak nehéz elhinnem. Mindennap hálát adok istennek, hogy ilyen csodálatos nő van mellettem, és hogy nemsokára lesz egy babánk... Erre vágyom, mióta az eszemet tudom, csak úgy érzem túl szép...
Csak némán hallgatom a szavait, amik nagyon jól esnek és kémlelem az arca minden egyes kis szegletét, amik tökéletesek nekem... Nem tudok megszólalni...
- Elcsesztem, mi? Nem szólsz hozzám - hajtja le a fejét és a csuklóján lévő karkötőket kezdi piszkálni. Elmosolyodok, majd apró kezemet az ő hatalmas tenyerébe kulcsolom.
- Szeretlek.
Felnéz rám, majd elvigyorodik és mohón megcsókol.
- Örülsz, hogy kidumáltad magadat? - kérdezem.
- Ahha! - nevet fel.
- Hosszú volt a taxi út?
- Chloe hozott, mert erre volt dolga! Kaptam alapos fejmosást.
- Helyes! - kuncogok.
- Na, gyere bébi, mert elképesztően hiányzol! - emel a karjaiba.
- Mármint milyen szempontból? - nevetek fel és a nyaka köré fonom karjaimat.
- Tudod te azt! - vigyorog rám, majd ad egy rövid csókot és az emelet felé indul el velem...