~Chapter 25.~

Faith szemszöge:

- Harry, biztos nem hamarkodjuk el ezt az egészet? - kérdezem már a kocsiban, Holmes Chapel felé tartva.
- Miért hamarkodnánk el bármit is?
- Nem tudom - vonom meg a vállamat.
- Szeretsz? - pillant rám.
- Igen! - mondom magabiztosan és elmosolyodok.
- Én is téged, és csak ez számít - mondja, én pedig kicsit megnyugszok. A combomra teszi nagy tenyerét, mire elmosolyodok és összekulcsolom a kezeinket.
- Anyukád tényleg nem haragszik? - pillantok rá.

- Nem. Rád nem.
- És rád? – fordulok felé.
- Rám egy kicsit, amiért hagytam ezt az egészet megtörténni...
- Nem tehettél sok mindent.
- Tudom, de ezt veled is nehéz volt megértetnem! - sandít rám, mire felkuncogok 
- Bocsesz! - vonok vállat és felveszem a rádióból kiszűrődő zenének hangerejét. Viszonylag hamar Holmes Chapelbe érünk. A táblát megpillantva emlékek száza kezd bevillanni, például az, mikor elsőnek jártam itt. Nagyon féltem az anyukájától, a nővérétől és úgy mindenkitől, de rá kellett jönnöm, hogy ez mind alaptalan volt, hisz nagyon kedves emberek mindannyian. Az első látogatáskor három napot töltöttünk itt, azalatt pedig Harry megmutatott nekem mindent. Holmes Chapel minden kis zeg zugát. Hogy hol játszott kiskorában, hogy hova járt suliba, bemutatta pár itteni barátját, elvitt arra a helyre, ahol először csókolózott, egyszóval beavatott minden kis titkába és a gyermekkorába, én pedig ezek által jobban megismertem és jobban belé is zúgtam.
- Bébi! Itt vagyunk! - szólal meg mély, rekedtes hangján mellettem, én pedig kicsit összerezzenek.
- Ohh..szuper - nyögöm és kikapcsolom a biztonsági övemet, majd kiszállok az autóból. Megvárom, míg Hazz is kiszáll és lezárja a Rover-t, aztán összekulcsolja a kezeinket és a bejárat felé indulunk.
- Anyaa! Itthon vagyunk! - kiáltja el magát a házba beérve.
Halk lépteket hallunk meg, majd Anne mosolygós arca tűnik fel a nappaliból.
- Kisfiam! Faith! - örül meg, majd idesiet és megölel minket.
- Hiányoztál - mondja neki Hazz.
- Nekem is te! És te is ám Faith! Istenem mennyit szidtam ezt a gyereket miattad! - csóválja meg a fejét.
- Nekem is hiányoztál! Főleg a sütijeid! - vigyorgok rá, mire felkuncog.
- Robin! Gyere le, itt vannak a gyerekek! - kiabál fel. Lábdobogást hallunk, majd a nagydarab ember tűnik fel előttünk és mindkettőnket egy csontropogtató ölelésben részesít.
- Rég nem láttalak Faith! Megbocsájtottál ennek a tökfejnek? - kérdezi Harry mostoha apukája.
- Meg! - mosolyodok el.
- Csodás! Gyere Harry, hagyjuk a nőket beszélni, úgyis megy a meccs! - karolja át a vállánál a fiúmat és felrángatja az emeletre.
- Gyere kedvesem! - mondja lágyan Anne és beinvitál a nappaliba.
- Hozzak valamit inni? - kérdezi.
- Nem, köszi! - mosolygok rá és leülök.
- Mesélj, mi történt veled az óta? - foglal helyet mellettem.
- Egy divatcégnél vagyok sminkes. Elég jó állás... Egyedül élek egy kisebb panelban.
- Ohh... És? A fiam jól viselkedik? - néz rám aggódóan.
- Nagyon aranyos és nagyon akarja, hogy olyan legyen minden, mint régen. Csökkent a bizalmam iránta, de majd alakul még..
- Borzasztó volt az az időszak neki. Óránként hívogatott, hogy mit csináljon. Szeretett és most is odavan érted szívem! Emlékszem, mikor a sminkszobában találkoztatok.. felhívott és azt mondta, hogy anya... vissza kell szereznem ezt a lányt!
- Tényleg? - hatódom meg.
- Így volt! Kemény időszak volt ez mindkettőtök számára, de a lényeg, hogy túl vagyunk rajta és ti újra együtt vagytok! - mosolyodik el szélesen, ezzel kirajzolódnak a gödröcskéi ugyanúgy, mint a fiának.
- Igen! Ez határozottan erősítette a kapcsolatunkat, bár a birtoklás és a féltékenység eléggé benne van..
- Igen.. Tudod az utóbbi idő kicsit megváltoztatta. Arról tudnod kell, hogy néha nagyon könnyen elszakad a cérna nála..
- Harry-nél? - tátom el a számat.
- Igen.. Volt, hogy belekerült egy verekedésbe, csak azért nem hozta le az újság, mert a menedzsere eltusolta az ügyet..
- Mondjuk egyszer engem is kihúzott a bajból és megütött egy srácot.. Akkor is elképedtem kicsit rajta.. 
- Igen. Változott.. És az a Kendall sem volt rá jó hatással. Folyton megcsalta..
- Engem meg is fenyegetett, hogy szálljak le Harry-ről.. - vonok vállat.
- Beképzelt kis gazdag csitri.. Ne foglalkozz vele.
- Nem volt szándékomban. Amúgy Gemma??
- Elköltöztek Ryan-el.
- Ohh.. Már olyan régen láttam...
- Kérd meg Harry-t, hogy vigyen el hozzá.
- Az lesz! - válaszolom vidáman.
- Megyek, megnézem a fiúkat - kuncogok fel és felállok.
- Rendben! Én pedig ránézek az ebédre addig!
- Nyugodtan! - mosolygok, majd felfelé indulok a lépcsőn.
Fent megtalálom a két férfit a kanapén, sört szürcsölgetve és a meccset bámulva.

- Nem baj, ha csatlakozok? - szólalok meg.
- Bébi, ez pasis program - néz fel rám Hazz.
- Nyugodtan ülj le Faith! - pillant rám egy barátságos mosollyal Robin. Győztes vigyorral Hazz-ra nézek, belekortyolok a sörébe és lehuppanok a fotelbe, tőle kicsit távolabb. Sóhajtok egyet, hajamat pedig a baloldalra dobom, ezzel szabaddá téve a jobb kulcscsontomat és vállamat, majd az ajkamba harapok. Tisztában vagyok vele, hogy néz, ezért fél szemmel rápillantok. Éppen a számat figyeli, mire felkuncogok. Rám néz egy amolyan "tudommiacélodezzel" pillantással, mire ártatlanul megvonom a vállamat és a tévére emelem a tekintetemet. Nézni kezdem, ahogyan a mezben játszó emberek ide-oda futkároznak egy labda után és hiába próbálom megérteni, hogy ennek mégis mi a fene értelme van...nem megy. Sóhajtok egy aprót, felállok és Harry mellett elsétálva rávigyorgok, majd kimegyek a szobából, egyenesen az övébe. Lefekszek az ágyára és várok. Tudom, hogy utánam fog jönni.. Pár másodperc múlva halk lépteket vélek felfedezni, később pedig Hazz lép be az ajtón.
- Hát te? - kérdezem ártatlanul.
- Ne játszd meg magad! Tudom mire ment ki a játék! - vigyorodik el és közelebb sétál.
- Na és mire? - ülök fel kuncogva.
- Mondjam vagy mutassam? - vigyorodik el, mikor az ágyhoz ér.
- Mutasd! - nevetek fel. Végig dönt az ágyon és lassan szenvedélyesen megcsókol. A hajába túrok, lábaimat pedig körül fonom a csípőjén. Elszakad a számtól, majd apró puszikkal kezdi elárasztani a nyakamat és halad lejjebb, ám a pólómba ütközik, amit pillanatok alatt egy könnyed mozdulattal le is húz rólam. Folytatja tevékenységét és most a hasamat hinti be apró csókokkal, belőlem pedig egy kéjes nyögés szakad fel, mikor a nadrágom kezdetéhez ér. 
- Gyerekek! Kész az ebéd - halljuk meg Anne hangját az ajtó túloldaláról. Harry halkan felnevet, én pedig zavaromban magam elé kapom a pólómat, hátha benyit.
- Megyünk! Egy pillanat! - szól ki, én pedig gyorsan magamra húzom a felsőmet és felülve megigazítom a hajamat.
- Majd otthon folytatjuk - néz rám, mikor felállok az ágyról.
- Meglátjuk! - kacsintok rá és otthagyom. Lesietek a konyhába, ahol már Robin és Anne az asztalnál vár minket.
- Bocsi, hogy várnotok kellet! - mondom és lehuppanok.
- Semmi baj! - nevetnek fel és nagyon jól tudják, hogy mit zavartak meg, amitől nekem pírba borul az arcom. 
- Na, itt is vagyok! - ül le mellém Harry és az asztal alatt a combomra rakja a kezét, mire halványan elmosolyodok.
- Akkor, jó étvágyat! - mondja Robin. Viszonozzuk, majd szedünk az ételből és enni kezdünk.

✖✖✖

- Menjünk be a nővéredhez! - kötöm be az övemet a kocsiban. Már elköszöntünk Anne-től és Robin-tól, mivel úgy döntöttünk, ideje indulnunk, ha sötétedés előtt haza akarunk érni.
- Nem - jelenti ki.
- Nem hiányzik?
- Tegnap előtt találkoztunk! Pont elég volt belőle annyi! - nevet fel.
- De én rég nem láttam, úgyhogy menjünk! - erősködök. Fújtat egyet, majd gázt ad. Győztesen elvigyorodok és hátradőlök.
- Fél óra max. - szögezi le, mikor a ház elé parkolunk.
- Jajj, ne legyél már ilyen mogorva! Gyere! - mosolyodok el és kiszállok. Alig, hogy becsapom az ajtót Gemm csapódik a nyakamba és magához von, egy szoros ölelésre.
- Faith! Annyira régen láttalak! Megváltoztál! Dögösebb lettél! - kacsint, mire felkuncogok.
- Szia Gemm - vicsorog Hazz a nővérére. Gemma odaszökken, majd jó erősen megöleli a nála két fejjel magasabb öccsét, aztán kézen fog mindkettőnket és behurcol a lakásba.
- Hűű! Szép ház! - nézek körül.
- Köszi! Igyekeztünk! - vigyorog rám, majd a nappaliba kísér.
- Sziasztok! - lép elő a konyhából Ryan, Gemma férje. Úú de fura ez még nekem.. Az a buzgó, hiperaktív, örök gyerek férjhez ment.
- Szia! - intek neki, addig Hazz lepacsiz vele és levágódik a kanapéra.
- Valaki? Enni? Inni? - néz ránk a szőke hajú lány.
- Gemm, nyughass már és ülj le! Anyától jöttünk, szerinted mennyire vagyunk éhesek? - néz rá Hazz nagyokat pislogva.
- Öcsi, ha még egyszer leoltasz, én esküszöm megütlek! - teszi fel a mutatóujját a lány.
- Gyere! - nevet fel Hazz.
- Utállak! - ölti ki Gemm a nyelvét az öccsére.

- Két érett felnőtt! - mutatok rájuk és Ryan-re nézek, aki felnevet.
- Hogy hogy megbocsájtottál neki? - kérdezi és mellém áll, amíg a testvérpár marja egymást.
- Tudod milyen Hazz..végtelenül romantikus és hát, levett a lábamról - vonom meg a vállamat.
- Ááh! Ez érthető! - nevet fel, mire én is elvigyorodom. Világos barna hajába túr, majd lehuppan, én pedig mellé ülök.
- Harry, ezért most megöllek! A hajamhoz nem érsz! - kiabálja le Gemm és püfölni kezdi egy párnával a testvérét.
- És hol dolgozol most? - kérdezi Ryan.
- Egy cégnél vagyok sminkes! Jó hely, én szeretem! - vigyorgok.
- Hol futottál össze ezzel a tökkel ütöttel? - bök a göndöröm felé, aki éppen a haját fogja össze.
- Ott. Bejött a sminkszobába, mert hozzám osztották be egy fotózás alkalmával.
- Ohh.. akkor ez véletlen volt!
- A sors is így akarta, úgy látszik - sóhajtok és a göndörömre nézek, aki engem figyel most már. Összevonja a szemöldökét, majd Ryan-re néz és feláll.
- Megyek, iszok vizet - mondja és kisétál.
- Bocsi – pillantok Ryan-re és Hazz után megyek. Mikor beérek, a pulton támaszkodik, és a telefonját nyomkodja.
- Szia! - könyökölök mellé.
- Na, mi van? Meguntad Ryan társaságát? - motyogja a telefont nézve.
- Nem hiszem el.. – sóhajtok, majd a pultra hajtom a fejemet.
- Miért? Miért kell folyton elrontanod a kedvemet az idióta féltékenykedéseddel? Harry kapj már észhez! A tesód férje! Jó, hogy nem zársz egy ketrecbe! - akadok ki, és miután ezeket a fejéhez vágom, besétálok Gemm-ékhez.
- Ne haragudjatok, mennünk kell! Ígérem, összefutunk valamelyik nap! - mondom a lánynak, aki bólogat.
- Hívj nyugodtan! - simítja meg a karom és megölel.
- Térítsd észhez, ne hagyd magad - súgja a fülembe, én pedig csak rámosolygok és megölelem Ryan-t is. Kimegyek a kocsihoz és bepattanok. Pár perc múlva csatlakozik Hazz is, majd beindítja az autót és elindulunk. Oldalra pillantok, de ő csak komoran nézi az utat és nem hajlandó beszélni. Oké. Ha így állunk, akkor így állunk. Nézni kezdem a mellettünk elsuhanó tájat és egy kicsit elmerülök a gondolataimban. Nem értem ezt a fiút. Leégeti magát mindenki előtt ezzel a folytonos féltékenykedéssel. Megvádolja a saját sógorát, hogy rám hajt... Nem ilyennek ismertem meg öt éve.. Nem volt ilyen mogorva és féltékenykedő. Persze féltett és mindig is védelmező volt, de nem ennyire. Most azt veszem észre, hogy birtokolni akar, viszont én nem vagyok egy tárgy, pláne nem egy olyan tárgy, amit ő irányíthat kedve szerint. Pedig most is ezt teszi, hisz tőle függ, hogy milyen a hangulatom... Tudom, hogy két év az sok idő, de nem gondoltam, hogy így meg fog változni.. Mire feleszmélek, már a házához kanyarodunk be.
- Harry, vigyél haza - jelentem ki.
- Nem.
- Ne idegesíts fel még jobban! Azt mondtam, hogy vigyél haza most vagy egyedül megyek busszal! - mondom határozottan, mire dühösen rácsap a kormányra, amitől én kicsit megijedek.
Visszatolat, majd padlógázzal elindulunk. Pár perc múlva a társasház parkolójában állunk meg. Kikötöm magamat és kinyitom az ajtót.
- Várj - ragadja meg a karomat.
- Mire? Hogy leordíts? - emelem fel a szemöldökömet.
- Sajnálom.
- Van mit.
- Faith, ne csináld ezt.. - néz rám kérlelően és most látom meg a szemében a két évvel ezelőtti Hazz-t, aki hercegnőként bánt velem és a tenyerén hordozott.
- Te csinálod. Térj már észhez! A sógorodra voltál féltékeny! És nem mellesleg a hideg ráz a hülye birtoklási vágyadtól! Nem vagyok egy bábu, amit kedved szerint rángathatsz! - vágom az arcába, majd becsapom a kocsiajtót és sietősen bemegyek a lakásba. A lépcsőházba felkapcsol a mozgásérzékelő villany, én pedig a lépcsőfokokon lépkedve kutatni kezdek a táskámban a kulcsom után. Mikor megtalálom, a zárba illesztem és elfordítom.
Ledobom a táskámat a szekrényre és a cipőmet lehúzva a hálóba sétálok. Az órára nézve megállapítom, hogy már eléggé későre jár, így a fürdőbe megyek tusolni. Nem tudom kiverni Harry-t a fejemből. Hiányzik. De nem az az éne, aki ma volt. Megváltozott és nem tudom az okát. Az elején nem tűnt fel, hisz próbált levenni a lábamról, de most hogy újra a barátnője vagyok, furcsa lett.

Sóhajtok egy aprót, majd bekenem a testemet a kedvenc tusfürdőmmel, aztán lemosom magamról és kilépek a kabinból. Törölközőbe csavarom a magamat és kimegyek a hálóba. Megcsörren a telefonom és Harry vigyorgó arca néz vissza a képernyőről. Ez az a Harry, akit szeretek és nem ez a méregzsák amilyennek most mutatja magát. Elhúzom a piros ikonon az ujjamat, majd a szekrényhez lépek kivenni a pizsimet. Kikapok egy fekete atlétát meg egy rózsaszín sortot, felkapom magamra őket, majd az ágyamra huppanok és bekapcsolom a tévét. Valami hülye vetélkedő megy éppen benne. Ismét csörögni kezd a telefonom és kezdek aggódni, ezért most felveszem.
- Mit akarsz? - szólok bele.
- Faith.. Ne haragudj rám, kérlek - hallom meg Hazz halk, mély hangját.
- Harry, értsd meg, hogy ezt nem csinálhatod! Megbántottál és idiótán viselkedtél! 
- Én nem ezt akartam...
- Elhiszem, de ezzel a viselkedéssel megijesztesz néha!
- Bocsánat! Sajnálom, tényleg! - vált könyörgő stílusba.
- Oké. Ennyi?
- Faith... Beszéljünk!
- Most is azt csináljuk.
- De hallom, hogy haragszol.
- Álmos vagyok, most inkább leteszem.
Sóhajt egyet a telefonba, nekem pedig ebben a pillanatban szakad meg a szívem.
- Oké, jó éjt.
- Neked is Hazz - mondom, majd leteszem.
- Csak ne csinálj hülyeséget - motyogom a telefonomnak, aztán az éjjeliszekrényre rakom és kikapcsolom a tévét. Nincs kedvem most nézni. A bal oldalamra fordulok, lehunyom a szemeimet és pár perc múlva el is ragad az álom.