~Chapter 11.~

Faith szemszöge:

- Faith ne bénáskodj már! - kiabál felém Tomlinson, a fia mellől. Be lettem száműzetve a kapuba, ami nem egy hálás feladat, feltéve, hogy rettegek az arcomnak ütköző labdáktól... Meg úgy simán a labdáktól is… Leguggol a négy éves csöppséghez, mond neki valamit, majd nagy vigyorral feláll és hátrébb megy két lépést. Freddie hátralendíti apró lábát és rúg. Direkt úgy ugrom, hogy bemenjen, mire a kisfiú ujjongani kezd és az apja ölébe ugrik. Hihetetlenül aranyosak. Mikor Louis bejelentette, hogy apa lesz, kiröhögtem. Nem volt egy vicces helyzet, de el nem tudtam volna képzelni, hogy az a bulizó, piáló, csajozó, néha-néha füvező rosszfiú, akinek az agya egy öt évesé, fel fog nevelni egy gyereket... Képtelenségnek tartottam.. Főleg úgy, hogy nincsenek is együtt Brianaval. Mikor megszületett Freddie, óriási volt az öröm és sokat beszélgettünk Lou-val erről. Azt mondta, hogy nem fogja engedni, hogy ez a fiú apa nélkül nőjön fel, úgy, ahogyan ő, minden szabad idejét rá fogja áldozni és megad neki mindent. Kételkedtem még mindig a dolgokban, de most négy év elteltével csodálva bámulom őket, ahogyan pacsiznak és ujjonganak és meg kell mondjam…Tommoból felnőtt lett. Egy felelősségteljes apa. Csak az én életem nem arra tart amerre én szeretném? Sóhajtok egyet, majd mosolyt erőltetek az arcomra, terpeszben a kapuba állok és rugózok párat, tenyeremet pedig megtámasztom a térdeimen.
- Na, ne örüljetek ennyit! Jöhet még egy! - kiáltok oda. Freddie felkacag, majd megfogja a hozzá képest óriási labdát, elhelyezi maga előtt a fűben, nekiszalad és belerúg, de ezt most kivédem.
- Háh! Még hogy a lányok nem tudnak focizni! - öltöm rá a nyelvemet, mire visszaölti.
- Te nem focizol, te csak a labdákat kapod el! - vigyorog rám Tommo.
- Te csak maradj csöndben, mert simán lealázlak!
- Na, lássuk! - emeli fel a szemöldökét.
- Na, jó, beismerem. Inkább nem akarok kék zöld foltokat! - nevetek fel és oldalra pillantok, mert egy alakot vélek felfedezni a jobb szemem sarkából, aki pont ide tart. Fekete laza melegítő gatya, szürke kapucnis cipzáros pulcsi, sportcipő és felfogott haj. Mikor közelebb ér az illető, akihez most nagyon nincs kedvem, dühösen Louis-ra pillantok.
- Azt mondtad, hogy hármasban leszünk! - lépek közelebb hozzá.
- Hármasban is voltunk... - vonja meg a vállát azzal a tipikus Tommo vigyorral.
- Én inkább megyek! - dobbantok dühösen és az ellenkező irányba indulok.
- Negyven perc autóútra vagyunk a belvárostól! - szól utánam, mire megtorpanok, megforgatom a szemeimet és egy széles amolyan "megdögleszTomlinson" vigyort felvéve visszasétálok.
- Apa, sikerült tízet dekáznom! - kiált fel Freddie, mire Louis vigyorogva oda sétál.
- Faith, tudom, hogy most legszívesebben leüvöltenél, de mentségemre legyen, hogy az a seggfej nekem is azt mondta, hogy csak hárman leszünk - szabadkozik mély, rekedtes hangján Harry.
- Felőlem - vonom meg a vállamat.

- Tomlinson, ki leszel nyírva! - üvöltök neki oda, mire szélesen elvigyorodik és mintha nem hallotta volna, nem néz felénk.
- Azt az elégedett fejét... – dühöngök, mire Harry rám villantja kisfiús, csibészes mosolyát, amivel mindig levesz a lábamról.
- Gondolkoztál már a dolgokon? - kérdi és leül a fűbe, majd int, hogy én is tegyem azt. Lehuppanok és a friss, zöld füvet kezdem tépkedni magam mellett. Rossz gyerekkori szokás...
- Igen - ismerem be, hisz múlt éjszaka csak körülötte jártak a gondolataim. Kérdőn néz rám, ezért folytatom.
- Nézd Harry.. - kezdem és veszek egy nagy levegőt.

- Nem tudom mit szerettél volna ezzel az egész magyarázkodással, de...ez már nem változtat semmin. Miért nem mondtad el akkor ezt az egész menedzsmentes dolgot?
- Mert azt hittem, így könnyebb lesz nekem is és neked is. Ha tudtad volna, hogy szeretlek, titokban találkozgattunk volna, és előbb utóbb lebukunk...

- Szóval jobb volt összetörni a szívemet...értem... - nem nézek a szemébe, csak a zöld gyepet vizsgálgatom, mintha az olyan rohadt érdekes lenne.
- Nem…Faith. Kérlek ne így gondolkozz! Próbáltalak megóvni a médiától és a rajongóktól. Ezt meg kell értened!
- Próbálom...de azt tudnod kell, hogyha előbb-utóbb meg is bocsájtok, nem lesz semmi a régi. Nem lehet semmi köztünk. Mármint nem tudom, hogy akarnál-e valamit tőlem vagy ilyesmi csak...gondoltam....szólok – hebegni-habogni kezdek, ami nem tüntet fel egy határozott nőnek, így gyorsan megpróbálom összeszedni magamat.
- Én lennék a világ legboldogabb embere, ha úgy lehetne minden, mint régen... – sóhajt, majd mielőtt reagálhatnék, feláll és elsétál Louis és Freddie irányába. Egy darabig csak lefagyva bámulom a fűben ücsörögve, majd ráveszem magamat, hogy odamenjek.
- Na, Harry beáll a kapuba, Faith pedig hasznossá teszi magát és megpróbálja berúgni a labdát - mondja somolyogva Louis, mire felmutatom a középső ujjamat csupa jóindulatból, majd megragadom a labdát és leteszem a fűbe, pár méterre a kaputól. Megvárom, míg Harry elhelyezkedik és hátra lépek kettőt. Megpróbálom bemérni a kaput, majd neki indulok és elrúgom a labdát, ami ha úgy vesszük, eltalál valamit, de az a valami nem a háló, hanem Harry érzékeny része. Rögtön összegörnyed és fájdalomtól eltorzult arcát a fűbe temeti.
- Basszus...basszus...basszus - kezdem hajtogatni a kezemet a szám elé kapva és odasietek hozzá.
- Jól vagy? - guggolok le mellé, majd mikor meghallom a hisztérikusan, fulladozva röhögő Louis hangját, haragosan hátrapillantok.
- Harry bácsi! - szalad ide Freddie.
- Megvagyok öcskös, ne aggódj - motyogja Harry, én pedig a bűntudatommal birkózva harapom be az alsó ajkamat.
- Nem volt szándékos...én csak.. - kezdek mentegetőzni de, elhallgattat.
- Semmi baj. Megvagyok - mondja, de látom, hogy nincs jól.
- Jaj, annyira sajnálom! - mondom és próbálok a szemébe nézni, de nem nagyon megy, mivel be van csukva.
- Assszem' mára elég volt a fociból! - jön ide a könnyeit törölgetve Louis.
- Ne nevesd már ki! - ripakodok rá.
- Túléli! - vigyorog, majd megfogja a kisfia kezét.
- Gyere már drámakirálynő! Nem fáj az annyira! - mondja Harry-nek szórakozottan.
- Segítsek? - kérdezem, mikor látom, hogy minden erejét összeszedve megpróbál felállni.
- Megy ez egyedül is. Menj, mindjárt megyek én is - nyögi. Elhúzom a számat, majd inkább szót fogadok, ugyanis elég gyanús lehet, hogy ennyire féltem... Miket beszélek? Dehogy féltem! Igazából megérdemelte...
Na, jó Faith szívtelen vagy - szidom le magamat és szaporábbra véve lépteimet, Louisék után eredek.

A kocsiban az út hangosan telik. Louis énekel a rádióval, Freddie az ovis kalandjait meséli századszorra, én pedig a körmeimet piszkálom unottan.
- Figyu Faith.. - halkítja le végre azt az átkozott rádiót. Kérdőn rápillantok, ezzel jelezve, hogy figyelek. 
- Az a helyzet, hogy Briana most küldött egy üzenetet, hogy vigyem Freddie-t az uszodához, ami a város másik végén van...Harry pedig itt jön utánunk...
- Nem Louis! Tudom, mire akarsz kilyukadni, de nem ülök át! Rakj ki, hívok taxit! - kötöm ki magamat és az ölembe emelem a táskámat.
- Faith...
- Tommo.. Eltűrtem, hogy elhívtad focizni úgy, hogy nem szóltál róla és azt is engedtem, hogy szervezz vele egy találkát, hogy megmagyarázhasson mindent! Ennyi volt! - kelek ki magamból és már ide-oda hadonászok, hátha úgy jobban a tudtára adhatom, hogy nem akarok Harry-vel még egyszer kettesben maradni.
- Kérlek... Freddie nem késhet el.. - néz rám kiskutya szemekkel. Unottan megforgatom a szemeimet és az összeszorított fogaim közt kipréselek egy "legyen" szót.
Lassítunk, majd leállunk a szélső sávba, ahogyan Harry is. Érdekes, hogy Harry tudja, mit kell csinálni, úgy hogy ez a tökfej egy átkozott szót nem szólt neki az állítólagos rögtön közbejött dologról.
- Szia Freddie! - köszönök el a kissráctól, akit eléggé megkedveltem.
- Szia! - int aranyosan az üléséből. Kinyitom az ajtót és fújtatva átszenvedem magamat Hazz kocsijába. Becsapom az ajtót és bekötöm magam. Jéé tisztaság van... Ezt a kocsit sosem láttam ennyire tisztán...
- Lefizettél valakit, hogy takarítson ki? - szólalok meg, mikor elindulunk. Elhajtunk Louis kocsija mellett és az ablakból látom vigyorgó, önelégült fejét, mire csak lazán beintek neki.
- Tudod, van olyan, hogy kocsi mosó, ahol ezeket a dolgokat megcsinálják - mondja egy fél mosollyal és beletúr a hajába. Megforgatom a szemeimet, majd picit elmosolyodok én is, de úgy, hogy ő ne lássa.
- Figyu..öhm...a srácokkal megbeszéltük, hogy holnap kiruccanunk a nyaralómba egy hétre és mivel ők is hiányolnak...arra gondoltam, hogy... - összevissza habog, de ezt én nagyon aranyosnak találom attól függetlenül, hogy sajnos tudom mire akar kilyukadni.
- Nem mehetek veletek - jelentem ki meg sem várva, hogy a végére érjen.
- Miért?
- Csak.. - motyogom a kezeimet tördelve. Mit mondhatnék neki? Azt, hogy azért nem megyek, mert nem akarom mindennap látni azt a személyt, akit még mindig átkozottul szeretek? Nem akarom magamat azzal kínozni, hogy ott vagyok mellette. Elég nekem az, hogy szinte így is mindennap összefutunk "véletlenül". Így is feltéptem a sebeimet, amik már kezdtek begyógyulni. Nem akarok még sót is szórni beléjük...
- Figyelj, ha miattam...
- Harry...nem szeretnék menni!
Sóhajt egyet és leparkol a társasháznál.
- Köszi - mondom, majd kikapcsolom az övemet és kiszállok. Gyorsra véve a lépteimet sétálok be az előtérbe. Kettesével szedve a lépcsőfokokat felmegyek a megfelelő emeletre, és pár másodperc múlva már a kanapén fekszek kiterülve. Jó lenne a srácokkal találkozni. Szeretem őket és remekül el tudunk hülyéskedni együtt. Meg amúgy is...tudni szeretném, hogy mi van velük... De ugyanakkor félek. Félek attól, hogy majd mindegyikük összeesküdik ellenem és össze akarnak hozni minket Harry-vel. Tudom nagyon jól, hogy egy hisztis picsának tűnök, hisz Los Angeles-be, egy luxus villába hívott meg a One Direction, én meg itt hisztizek az ex barátom miatt.. Nem tudom. Csak egyszerűen félek, hogy megenyhülök. Félek, hogy ismét darabokra töri a szívemet. Én azt száz százalék, hogy nem élem túl... Hangos csörgés tölti be a lakás csendjét, én pedig ijedten kapok a zsebemhez.
- Igen? - szólok bele a képernyőre sem nézve.
- Faith... Le kell mondanom a ma esti programot, mert el kell utaznom.
- Oh persze. Semmi baj - mosolyodok el.
- Majd bepótoljuk, ígérem!
- Rendben.
- Akkor, szia! - köszön el vidáman Lora és lerakja. Nos, igen... Mindenki éli a saját életét, utazgat össze-vissza, barátokkal lóg, én pedig egyedül tengetem napjaimat a négy fal között, meg persze a munkahelyemen. Nincs semmi izgi az életemben. Huszonöt éves létemre az a legnagyobb élmény a napomban, ha hazajöhetek és aludhatok. Hurrá. Ez nagyszerű teljesítmény Faith Harris! Büszke lehetsz magadra! Sóhajtva felkapom ismét a telefonomat és megnyomom a hívás gombot Alice neve mellett.
- Mondd gyorsan, mert el vagyok havazva Rosie pedig a fürdőkádban üvölt, hogy ki akar jönni - hadarja, el mire elmosolyodom.
- Hol van a drágalátos férjed?
- El kellett mennie pár órára. 
- És miért nem hívtál fel, hogy segítsek?
- Megoldom, csak mondd már miért hívtál! - nevet fel.
- Ja..tanácsért. 
- Mégpedig?
- A srácok elhívtak egy hétre Harry nyaralójába és már iszonyatosan hiányoznak, viszont félek ettől a Harry-s témától. Mit tegyek?
- Te meg vagy húzatva húgi? Négy isten pasi meghív téged egy feltételezem luxus villába egy hétre, és te még gondolkozol?
- Igen. Tudod, hogy nem olyan egyszerű.
- Hagyd már a francba Styles-t! Szórakozz! Élvezd már egy kicsit az életet!
- Ahh...rendben - sóhajtom megadóan.
- Most megyek, mert Rosie hív.
- Oké, szia! - elköszönök és kinyomom. Na, igen... Én és a nővérem teljesen különbözőek vagyunk. Ő volt mindig is a lazább, a vagányabb, a hiperaktívabb...én pedig a visszahúzódó, szelíd, lusta. Ebben az a fura, hogy még is ő az, akinek mára sínen van az élete, pedig nem tervezett előre meg semmit, mint ahogyan én... Miután Harry-vel szakítottunk, nem is nagyon kerestem magamnak pasit. Persze akadtak jelentkezők, de túlságosan megsebesültem és inkább nyalogattam a sebeimet. 

Nem mertem belekezdeni egy új kapcsolatba. Nem éreztem azt a fajta biztonságot senki mellett, mint amit Harry mellett éreztem. Mellette teljesen más ember voltam. Amikor a srácokkal és vele lógtam, annyira boldog, önfeledt és kicsit őrült voltam. Minden hülyeségben és viccelődésben benne voltam és nagyon élveztem. Azonban a szakítás után ugyanaz a visszahúzódó lány lettem. Sérült az önbecsülésem és lehet kicsit depresszióba is estem. Hisz életem egyik talán legboldogabb és legönfeledtebb korszakát kellett lezárnom. Akkor mindennap volt valami programom és minden nap ott volt nekem Harry. Ha turnézott, akkor is ott volt, hisz mindennap Skypeoltunk. De az az esős szombati nap után már nem volt semmi sem a régi. Üres lett minden. És éppen ezért vagyok most ennyire dühös. Hisz már kilencvenkilenc százalékban sikerült lezárnom ezt az egészet magamban, de azzal, hogy ismét felbukkant az életemben, megint attól rettegek, hogy itt hagy. Felidézem Harry szavait, amit a kocsiban mondott. Holnap indulnak. Szóljak neki, hogy meggondoltam magam? Tiszta idiótának fog gondolni. És mi lesz a munkahelyemmel? Patrick vajon elenged egy hét szabadságra? A kezembe veszem a telefonomat ma már sokadjára és Patrick neve fölött az ujjammal kicsit elgondolkodom, majd végül megnyomom.
- Tessék! Itt Patrick Adams!
- Patrick...Faith vagyok.
- Áhh Faith... Miben segíthetek?
- Megoldható lenne, hogy eljöjjek egy hét szabadságra?
- Oh..hát az a helyzet, hogy Lora is szabadságot kért és kettő ilyen munkaerőt nem lenne jó nélkülöznünk...
- Kérlek! Nagyon fontos lenne!
- Tényleg fontos?
- Életbevágóan!
- Na, jó. Menj!
- Köszönöm! Majd meghálálom! Szia! - mondom vigyorogva és leteszem. Szerencsém van, hogy a főnökömnek bejövök. Szerencsére ő nem az a fajta, aki kirúg, ha nem fekszem le vele. Rendes ember és nagyon hálás vagyok neki, hogy annak idején meglátta bennem a tehetséget. Na de nem kéne örülnöm ennyire, hisz még hátra van egy telefon, mégpedig Harry-nek. Bepötyögöm a számát és a fülemhez emelve várom, hogy kicsengjen.
- Háló? Faith? - szól bele rekedt hangján.
- Szia, Harry. Igen én vagyok az. Figyelj...nagyon idiótának fogsz nézni, de áll még a nyaralós ajánlat?
- Persze! Meggondoltad magad?
Beharapom az alsó ajkamat és nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni.
- Igen - bólintok, bár ezt ő nem láthatja.
- Ohh..király! A srácok örülni fognak neki! - hangján hallom, hogy fülig ér a szája.
- És...mikor indulunk?
- Holnap reggel hatkor. Jössz velem, vagy inkább szóljak Louis-nak?
- Öhm...megyek veled.
- Oké. Hatra ott vagyok érted!
- Rendben. Hát...akkor...szia! - köszönök el és lerakom. Kifújom az eddig bent tartott levegőmet és elcsodálkozom azon, hogy nem ájultam el, majd eldőlök a kanapén és úgy döntök, már most elkezdem ostorozni magamat, hogy mekkora idióta vagyok, amiért ebbe belementem...